Sajnálom, hogy idén már nem tudok újabb résszel szolgálni. Ezzel a poszttal szeretnék mindenkinek Boldog Új Évet Kívánni! Találkozunk 2015-ben is.
2014. december 31., szerda
2014. december 27., szombat
14. rész - Vidámpark
Letudtuk a karácsonyt, és jön az Új Év. Remélem mindenkinek békésen telt a karácsonyi ünnepe és szeretetben gazdagon. Köszönöm az újabb feliratkozókat, összesen kettő, ennek köszönhetően már 53 olvasója van a blognak. Jó olvasást!
Harry szemszöge
Amikor
beléptem a szoba ajtaján, Louist láttam az ágyban feküdni, amikor én csak
lepihenni akartam, ezért egy nemkívánatos személynek tituláltam be őt. Különben
is nagyon elegem volt már belőle, hogy miatta semmit sem lehet csinálni,
kezdett az agyamra menni a féltékenységi rohamai is. Hogyha meglátott más
fiúval, mindig kiverte a balhét, s komolyan úgy éreztem, hogy megfoszt a
szabadságomtól. Ez is azóta van, amióta összeköltöztünk, pedig azt hittem, hogy
csodálatos lesz, de fordult a kocka, és pokollá vált a kapcsolatunk.
Megtehettem volna, hogy szakítok vele, de ahhoz túlságosan is szerettem és
szegényke annyira ártatlannak nézett ki, hogy nem lett volna szívem fájdalmat
okozni neki, mert a szenvedése kegyetlen látvány lett volna a számomra. Azon
gondolkoztam, mégis hogyan hozhatnánk helyre a kapcsolatunkat, s ehhez nekem is
tennem kéne. Tehát ahelyett, hogy elzavartam volna, inkább közeledtem felé, s
mivel ittam, szédelegtem egy kicsit, de nem érdekelt, csak őt akartam. Amit
legelőször észrevettem rajta, az az aranyos, kivillanó pocija, tehát már tudta,
hogy ez a gyengém, s ettől lázba jöttem. Ez nem volt mindig így, érdekes módon
csak akkor figyeltem fel rá, amikor Louis csinálta, ennek az lehet az oka, hogy
ő szexin csinálta, még ha véletlen is csúszott fel a pólója. Most azonban
szándékosan, ettől ugyanúgy felizgultam, nem számított. Leültem az ágyra és
végig csak őt bámultam, le sem vettem róla a szemem, kezem kissé felemeltem,
mert késztetést éreztem, hogy hozzáérjek, azonban az eszem az ellenkezőjét
mondta, hogy ezt nem szabad. Inkább az érzelmeimre hallgattam és meztelen
hasára helyeztem a kezem, majd szép lassan simogatni kezdtem azt, s közben
Louis arckifejezéseit néztem, látszott rajta, hogy nagyon élvezi a cirógatást. Nem
sokkal később föléje emelkedtem és megragadtam ajkait és vad csókolózásba
kezdtünk, miközben elkezdtünk megszabadulni a ruháinktól.
Reggel
meztelenül ébredtem fel, kicsit előbb, mint Louis, azonban rajta nem volt
takaró, mert az éjszaka folyamán teljesen lehúztam róla, hogy magamat takarjam
vele. Egy darabig nézegettem őt teljesen meztelenül, piszkos gondolatok
jutottak az eszembe, háttal feküdt. Nem sokkal később kinyitotta azokat a
gyönyörű kék szemeit, egy kicsit meglepődtem, mert már előre láttam a
reakcióját, ami nem más volt, minthogy a takarót gyorsan magára húzta, hogy ne
lássam. Szegénykém, elpirult, én meg csak vigyorogni tudtam aranyosságán.
-Te
kis szégyellős! –túrtam bele dús hajába, s kissé összekócolta.
-Tudhattad
volna, hogy szégyellős vagyok, erre lehúzod rólam a takarót, mikor teljesen
meztelen vagyok. –kicsit kiakadt, de tudtam, hogy nem szabad ezt komolyan
venni.
-Nyugi,
senki sem látott meg rajtam kívül, előttem viszont nem szabad így viselkedned!
Annyira imádlak, olyan aranyos vagy! –felkeltem, rajtam sem volt ruha és
szorosan magamhoz öleltem, hogy érezze a törődésem. Az elmúlt időkben
elhanyagoltam, ami miatt lelkiismeret furdalásom támadt és látszott rajta, hogy
nagyon megviselte ez az egész, ezért megígértem magamnak, hogy, amikor csak
tudok, vele leszek.
Lassan
lezuhanyoztunk mindketten, majd felöltöztünk, közben elhatároztam, hogy ma csak
az övé vagyok és ezt meg is osztottam vele, aminek nagyon örült, igaz, próbálta
visszafogni magát, azonban úgy ismertem őt és az érzéseit, mint a tenyeremet,
ezért nem igazán tud már engem becsapni. Az igaz, hogy az elején se, de ennek
az oka mindössze az volt, hogy szinte minden meglátszott rajta, még az is, amit
nagyon elakart rejteni.
-Mit
szólnál, ha ma elmennénk a vidámparkba? –ajánlottam fel, ő meg annyira örült
ennek a hírnek, akár egy óvodás. Nyakamba borult, aztán egy csókot lehelt az
ajkaimra, amit viszonoztam is. –Akkor induljunk. –jelentettem ki, és tíz percen
belül már senki sem tartózkodott a lakásunkban. Amint kiléptünk az utcára, úgy
kellett viselkednünk, mint két jó barát, mert Louis ezt akarta, nem akarta
felvállalni a kapcsolatunkat, én legszívesebben az egész világgal megosztanám
és kikiáltanám. Valahol megértem őt is, mivel a másság manapság nem a legelfogadottabb
dolog a mai világban. Hát ez van.
Louis szemszöge
Nem
tudtam tovább titkolni a kapcsolatunkat, már nem érdekelt az emberek véleménye,
az sem, hogy mit mondanak rólunk. Nem bírtam magam visszafogni és hirtelen
megragadtam Harry kezét és szorítani kezdtem.
-Szeretlek!
–súgtam oda neki, miközben fülig pirulhattam. Úgy nézhettem ki, mint egy kis
paradicsom.
-Én
is! Kis paradicsom. –na, én mondtam, hogy olyan vagyok. Én csak mosolyogtam az
aranyos beszólásán. Átkarolta a derekam, aztán a pólóm alá csúsztatta a kezem,
azonban nem csúszott feljebb, csak kizárólag a derekamon pihentette azt, amit a
pólóm félig eltakarta. A keze kissé hideg volt, ezért nem volt túl kellemes a
tapintása, de kezdtem megszokni.
-Kicsit
hideg a kezed? –közöltem vele vigyorogva az igazságot.
-Tényleg?
–kérdezett vissza meglepődve, ezért bosszúból feljebb csúsztatta a kezét, majd
a hasamon pihentette. Nem volt már olyan hideg.
-Nem
hideg egyáltalán. –közöltem vele továbbra is vigyorogva.
-Nem?
–Harry szája o alakot vett fel, majd ő is elnevette magát, miközben elengedett,
én meg a pólómat igazgattam, hogy a helyén álljon. Hamarosan megérkeztünk a
vidámparkba, megvettük a jegyeket és már indultunk is befelé, s rögtön utána
két ismerős arc közeledett felénk: Liam és Zayn. Már rég találkoztunk velük
úgyis, legalábbis én, az lehet, hogy Harry gyakrabban, erről nem tudtam volna nyilatkozni.
-Micsoda
meglepetés! Hát kikkel is futottunk össze? –örvendezett Liam, majd mindannyian
kezet fogtunk egymással üdvözlésképpen.
-Örülök,
hogy összefutottunk. –mondtam mosolyogva.
-Látom
már, hogy ki miatt hanyagolja el a bandát Harry. –Liam továbbra is kedves
hangnemben beszéltem, de sajnos megállapítottam benne a gúnyt, próbáltam
elhitetni magamban, hogy nem gúnyolódna vele, de aztán rájöttem, hogy
felesleges áltatnom magam, mert Liam már az elején sem kedvelt túlságosan. Nem
mondta a szemembe, de lehetett rajta érezni.
-Elhanyagolta?
–kérdeztem rá csodálkozva, mivel az utóbbi időkben Harry hanyagolt el engem nem
tudom ki miatt, de jobb, ha ezt nem említem meg előttük.
-Mintha
nem tudnád! –váltott hirtelen flegma stílusba, ami egy kicsit sem lepett meg,
mert gondoltam, hogy nem sokáig fogja megjátszani a jó fej csávót velem
szemben. Az őszinte érzelmek pedig sokkal többet érnek, mint a hamisak, akár
pozitív, akár negatív az.
-Most
meg mi bajod van? –kérdeztem rá, ekkor ő elferdítette gúnyosan az
arckifejezését, a karját összekulcsolta a mellkasa előtt, majd tett egy nagy
lépést hátrafelé, aztán hátat fordított nekem. Nagyon rosszul esett, hogy
ennyire utál.
-Ne
is törődj vele! Ma egésznap ilyen hisztis. –bökött oldalba Zayn és vigasztalni
próbált, bár annyira azért nem vettem magamra a dolgot. Közben arra lettem
figyelmes, hogy Harry és Liam eltűntek valamerre, ki tudja hová.
-Ezek
meg hová lettek? –döbbentem le, ekkor Zayn is körülnézett, lehetett látni
rajta, hogy csak most esett le a dolog neki is.
-Dumálni
valamerre, de tudod mit? Szard le az egészet, mi elleszünk ketten, nem igaz? –mondta,
majd adott egy baráti ölelést, Jól esett, hogy ilyen jó fej velem és segít
elterelni a figyelmem Harryről, bár azt kevés sikerrel. Felültünk együtt egy
csomó jó dologra, de a szerelmemet továbbra sem tudtam kiverni a fejemből.
Egyszer már majdnem elveszettem és csak a múlt éjjel kaptam vissza teljesen,
most pedig megint úgy érzem, hogy az egész hiábavaló volt, mert ismét elfogom
veszíteni, amitől nagyon féltem. Pedig mindent megtettem, hogy visszaszerezzem.
Amiket reggel súgott a fülembe, csak hamis szavak voltak. Rám tört a sírógörcs,
azon nyomban hazaakartam menni és nem akartam, hogy Zayn meglássa, hogy
összevagyok törve.
-Elmegyek
a mosdóba, mindjárt jövök. –füllentettem, miközben próbáltam egy mosolyt
erőltetni az arcomra, bár nem tudom, hogy ez mennyire volt sikeres, de nem is
nagyon érdekelt.
-Rendben,
itt megvárlak. –kicsit izgultam, hogy neki ne kelljen, mert akkor velem jött
volna. Szerencsére nem kellett neki, ezért maradt, aminek nagyon örültem. Nem a
mosdó felé mentem, hanem a vidámpark másik oldalára, ledobtam magam egy padra,
a pólómat felhajtottam, amivel eltakartam az arcom, úgy voltam vele, hogy ez
majd felitatja a könnyeimet. Zokogni kezdtem, de próbáltam halk maradni, nem
akartam, hogy az egész környék az én sírásomtól legyen hangos.
Harry szemszöge
Felháborodtam
Liam viselkedésén. Az egy dolog, hogy nekem rendszeresen tesz szemrehányásokat,
miszerint elhanyagolom a bandát miatta, de Louison ne kérje számon, ő nem tehet
semmiről, csak kizárólag én, mert ez az én döntésem volt. Az első igaz
szerelmem, ami miatt a bandát háttérbe szorítottam, nem is kicsit. Jogosan
háborodik fel, mert akár ki is zárhattak volna, de nekem fontosak voltak ők is,
megérthetnék a helyzetet. Egyedül Liam nem értette meg, a többiek elnézték
nekem, hogy nekem Louis a legfontosabb, sőt mondták is, hogy hozzam el, hogy ő
is közénk tartozhasson, de Louis tartózkodott a nagyobb létszámú társaságoktól.
Ő zárkózottabb és visszahúzódóbb, ezt imádtam benne, ő olyan volt, akit lehet
dédelgetni és babusgatni és élveztem ezt a szerepet is. Pont emiatt volt
annyira szerethető, össze sem hasonlítható egyik exemmel sem, akik csak a
szexre mentem és buli meg pia mániában szenvedtek. Félrehívtam Liamet
beszélgetni, nehéz volt meggyőzni, de végül abban egyeztünk meg, hogy kibékül
Louissal és bocsánatot kér tőle. Utána elkezdtük őket keresni, de nagyon sok
szuper dologba ütköztünk bele, nem tudtuk megállni, hogy ne üljünk fel rájuk,
ezzel rengeteg idő elment.
Egyszer csak a padon
megpillantottuk Louist, a térdére hajolt, ki tudja, hogy miért. Mikor közelebb
értünk hozzá, akkor tudatosult bennünk, hogy sír, biztosan Liam miatt, leültem
mellé és átkaroltam a vállát.
2014. december 24., szerda
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Mindenkinek!
Mivel most nem igazán tudok új résszel szolgálni, szeretnék mindenkinek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánni!
2014. december 2., kedd
13. rész - Csábítás
Bocsi a késésért, vasárnapra terveztem, de elhúzódott kicsit az írás, ezért csak ma tudtam hozni a részt. Jó olvasást!
Louis szemszöge
Nemsokára
indultunk is, azonban még nem tudtam, hogy Harry milyen meglepetéssel készült. Soha
sem éreztem még ilyen boldognak magam, annyira hihetetlen volt számomra, hogy
ez velem megtörténhet, ugyanis mindig is egy csődtömegnek tartottam magam. Elvitt
engem egy romantikus vacsorára, de kissé kellemetlenül éreztem magam, ugyanis
az emberek megbámultak minket, mivel nem fiú-lány páros voltunk, hanem fiú-fiú.
-Harry,
ezt muszáj? –súgtam oda neki, kicsit közelebb hajoltam felé, mivel egymással
szembe ültünk.
-Most
mi a baj? –kérdezte csodálkozva.
-Annyian
vannak itt és mindenki minket néz. –válaszoltam zavarodottan, ekkor lefagyott a
mosoly a szájáról, ami eddig levakarhatatlan volt róla.
-Miért
baj? Miért nem vállaljuk fel a kapcsolatunkat?
-Jaj,
ez annyira kellemetlen. –zavarba jöttem teljesen, ide-oda néztem, ekkor vettem
észre, hogy mindenki a saját dolgával foglalkozik és nem keltettünk nagy
feltűnést, csak én reagáltam túl az egészet.
-Dehogy
kellemetlen. Nem látod, hogy senki sem néz minket? –kérdezte, majd folytatta a
vacsorát.
-Jó,
de ha elkezdünk csókolózni, meg ölelkezni, biztos, hogy ki fognak minket rakni.
–mutatóujjammal rá mutattam, miközben félig felálltam a székről, de utána
visszahuppantam rá.
-Tiszteletben
tartom a kérésed. –mondta lágyan, majd végigsimította az asztalon pihenő
kézfejemet, s ekkor gyorsan elhúztam onnan. –Jaj, bocsánat. –emelte fel a
kezeit maga elé.
-Semmi
gond. –mondtam lehajtott fejjem, fülig pirulhattam, de ez már a szokásommá
vált, amióta Harry a barátom.
Mikor
befejeztük a vacsorát, elmentünk egy szállodába, miszerint Harry ott akarta
tölteni a szentestét, bár nekem ez annyira nem tetszett, mert hiányzott a
család, mivel ez a nap arról kellene, hogy szóljon, de nem akartam elrontani a
kedvét, ezért engedelmeskedtem neki. Mikor beléptünk a hotelszobába, nem
fogadott minket teljes sötétség, hanem a karácsonyfaégők bevilágította a
helyiséget, amitől rögtön jobb kedvem lett. Körülnéztem egy kicsit, majd
megpillantottam a fa alatt pár ajándékot, amiket bizonyára nekem szánt Harry.
-Ez
csodálatos! –áradoztam. Ennél szebb születésnapi, illetve karácsonyi ajándékot
nem kívánhattam volna, sőt még akkor is meglennék elégedve, ha a fa alatt nem
lenne semmi, hiszen ez az este önmagában is egy ajándék volt a számomra.
-Ott
vannak az ajándékaid a fa alatt. –mondta, miközben áradt belőle a jókedv, s
pontosan én is így éreztem. Leültem a padlószőnyegre és elkezdtem kibontogatni,
majd egyszer csak Harry átkarolt hátulról és belepuszilt a hajamba, majd a
nyakamba, ahol nagyon csikis voltam. Lassan én is átadtam neki az övét, majd
miután ezzel megvoltunk, egymásnak estünk, majd lassan az ágyban kötöttünk ki.
Már
csak reggel ébredtem fel teljesen meztelenül az ablak felé fordulva, azonban
Harry pont a másik oldalamon feküdt, ezért gyorsan megfordultam, s mikor ez
megtörtént, láttam, hogy ő még alszik. Felkeltem, mert nem akartam, hogy lásson
fényes nappal meztelünk, majd gyorsan a fürdőbe mentem egy törölközővel meg a
ruháimmal, amiket felvenni szándékoztam. Mikor elkészültem, addigra Harry is
felébredt, bár még nem kelt fel.
-Hogy
telt az éjszakád? –kérdeztem mosolyogva tőle, miközben a tekintetem a
karácsonyfára terelődött, amin még be voltak kapcsolva az égők. Mivel
szeretkezés közben elaludtunk, ezért erről senki sem gondolkodott, odamentem és
kihúztam a konnektorból.
-Na,
vajon szerinted hogy? –kérdezte huncut mosollyal a száján, kicsit zavarba
jöttem.
-De,
nagyon is jól tudom. –feleltem kuncogva.
Utána
ő is felkelt, aztán szép lassan elhagytuk a szállást, azonban előtte
reggeliztünk.
2010.
december 31.
Elérkezett
a szilveszter is, ami az elmúlt években úgy telt el, hogy otthon ültem és
vártam az éjfélt a tévé vagy a gép előtt, esetleg a könyvem felett, azonban ez
a nap másmilyen lesz, olyan, mint amilyen a legtöbb fiatalnak és ez
hihetetlenül feldobta a hangulatomat. Persze ezt is Harrynek köszönhettem, mert
ha ő nincs, akkor továbbra is olyan elveszett lennék, mint azelőtt. Épp
készülődtem, amikor valaki kopogott.
-Nyitva!
–kiabáltam ki, ekkor le is nyomódott az a bizonyos kilincs, hátra is néztem és
persze, hogy az én imádottam volt az.
-Na,
hogy áll az én kis drágaságom? Indulhatunk? –kérdezte huncutul, utána hátulról
megölelt és adott egy puszit.
-Induljunk.
–feleltem.
Ezt
az éjszakát is átbuliztuk, nagyon jól éreztük magunkat, s éjfél után pár
perccel indultunk hazafelé és onnantól kezdve úgy éreztük mienk a világ és,
hogy egymásnak vagyunk teremtve, ami fedte is a valóságot, vagyis akkor még azt
hittem, de utána egyszer csak minden megváltozott.
2011.
április 14.
Körülbelül
két hónapja költözhettünk be a közös otthonunkba, s közben ki is tavaszodott,
azonban nem csak az időjárás változott meg, hanem a mi kapcsolatunk is. Igaz,
az előbbi jóra fordult, azonban az utóbbi épp ellenkezőleg. Minden azzal
kezdődött, hogy összeköltöztünk és elmentünk dolgozni, hogy fent tudjuk
magunkat tartani, s ezzel önmagában nem is lenne gond. Elkezdődtek a
veszekedések, ami miatt csalódottnak éreztem magam, mert együtt lakva már nem
is számított olyan cukinak Harry és ő is hasonló véleménnyel lehet rólam. Ahogy
teltek a hetek, egyre kellemetlenebb volt az együttélés, sőt már annyira
elfajultak a dolgok, hogy Harry mindig elmegy munka után valahová és csak
valamikor hajnalban ér haza, majd kora reggel megint elmegy. Alig alszik
valamit és olyan, mint egy mosogatórongy. Nagyon aggódtam érte, de egyszerűen rám
sem tudott nézni, ami miatt rengeteget sírtam egyedül bezárkózva a szobámban.
Ugyanolyan csődtömegnek éreztem magam, mint amikor még nem ismertem Harryt,
visszaestem a mélybe és képtelen voltam feldolgozni, s legszívesebben
hazaköltöztem volna, mert úgy éreztem, már nem szeret, ezért nem láttam
értelmét a közös otthonnak. Ki tudja, kikkel tölti el az éjszakát és hányszor
csal meg, anya is neheztelt rá és szerette volna, ha otthagyom Harryt. Egyik
nap, amikor nem mentem dolgozni, elmentem hozzá egy ebédre, ugyanis már nagyon
hiányzott anya főztje, ki tudja mikor ettem utoljára. Eddig vagy egy olcsó
étterembe mentünk vagy maradt a hidegtál.
-Szerinted
van még esély a kapcsolatunknak? –kérdeztem anyát szipogva, ő meg csak
reménytelenül nézett rám, miszerint szerinte ennek itt véget is ért. –Tehát akkor
szerinted nem? –faggattam tovább.
-Jaj,
kisfiam! Nem mondtam azt, hogy véget ért. Persze ahhoz az kell, hogy költözz
haza és harcolj érte. Gondolom már egymás agyára mentetek, mert végül is együtt
élve ismeri meg az ember a másikat. Hatalmasat csalódtál benne? –kérdezte,
miközben leült mellém a kanapéra és oldalról átkarolt. Én csak bólogattam,
egyetlen egy hang sem jött ki a torkomon a sírógörcs miatt.
-Én
azt mondom, hogy harcoljatok a szerelmetekért, ti nem ezt érdemlitek, olyan
szép pár voltatok. Kár lenne érte. –örültem, hogy anya támogatott minket, de
hiába mondja ezt, nem olyan könnyű, ha Harry már undorodik tőlem és hozzám sem
akar érni. A legrosszabb az, hogy valószínűleg megcsal, amit ugye nem bírnék
ki, ha valójában megtörténne.
-Anya,
szerinted megcsal? –kérdeztem szipogva, ő már tudta mi a helyzet.
-Nem
akarom elvenni a kedved, de valószínűleg, hogy az éjszakákat valaki másnál
tölti. Beszéljétek meg a problémáitokat, még helyre lehet hozni, aztán meg
nehogy késő legyen. –és igaza is volt, csak én túl bátortalan voltam ehhez,
hogy beszélgetést kezdeményezzek a problémákról
-Rendben,
megpróbálom. –nem volt más választásom.
-Ez
a beszéd, kicsim! –adott egy puszit a fejemre, nekem még legalább kellett
negyed óra, mire összeszedem magam. Felmentem a szobámba és átöltöztem, mivel elhatároztam,
hogy ma este elcsábítom Harryt. Egy rövid pólót vettem fel, mert imádja, hogyha
kivillan a hasam a pólóm alól, többször tett már rá pozitív megjegyzést,
miszerint szerinte nagyon vonzó és szexi. Hát megteszem a kedvéért, bár én
nagyon utáltam, mert úgy éreztem közben, mindenem kilátszik. Ezt a
szégyenlőségemnek köszönhettem, amit azóta sem sikerült legyőznöm, bár az első
alkalom óta egy kicsivel lazább vagyok. Felvettem a kabátom, aztán elköszöntem
anyától, mivel lassan már este hat óra, Harry lassan otthon lesz. Vittem kaját,
hogy legyen mit vacsoráznia, s majd felhívtam telefonon.
-Mi
van? –szólt bele hűvösen és barátságtalanul, ami egy cseppet sem tetszett,
azonban én kedvesebb hangnemben beszéltem.
-Ugye
hazajössz ma? Meglepetéssel készültem. –mondtam lelkesen.
-Aha,
ma amúgy is otthon aludtam volna. –hangja elhalkult, nagyon furcsa volt, mintha
ivott volna, de reménykedtem benne, hogy csak a fáradtságtól ilyen, azonban
belül tudtam, hogy mi az igazság. Miután letettem a telefont, gyorsan ledobtam
magamról a kabátot, a vacsorát a hűtőbe tettem, utána rohantam fel a szobába, a
szekrényből kivettem az illatos gyertyákat, amiket már nagyon rég használtunk
szeretkezésünk céljából. Meggyújtottam párat, kitettem sorba a padlón, utána
felfeküdtem az ágyra, aztán felhajtottam a pólómat egy kicsit úgy, hogy a
köldököm még ne látszódjon. Pihentem egy kicsit, majd egyszer csak nyílt a
bejárati ajtó, ami azt jelentette, hogy Harry megérkezett, innentől kezdve csak
reménykedtem, hogy első útja a szobába vezessen. Így is történt, mert lassan
lenyomódott a kilincs, én megy egyre jobban izgultam, hogy vajon mit fog hozzám
szólni.
-Jó
estét! –köszöntem rá mosolyogva, ő meg csak üres tekintettel nézett rám, s
miközben körülnézett a szobában, szája o alakot vett fel.
-Tetszem
neked? –kérdeztem csábító mosollyal, majd kacsintottam egyet. Közeledett felém,
de járása nem volt magabiztos a szédelgése miatt, egyből arra következtettem,
hogy ivott, ami kissé zavart, de próbáltam félretenni és csak átadni magam az
alkalomnak, persze csak, ha megtörténik az, amit szeretnék.
2014. november 23., vasárnap
12. rész - December 24
Louis szemszöge
Feszengtem
ma szinte egésznap, ugyanis ma kell Harrynek választ adnom, hogy járok-e vele
vagy sem, vagyis, hogy leszek-e a barátja. Szívem szerint azonnal belementem
volna, azonban mégsem volt olyan könnyű ez a helyzet, hát más lenne, ha egy
lányról lenne szó, de a másság nagyon nehéz a mai világban, ugyanis nem elég
fejlett a társadalom ahhoz, hogy természetesnek vegyék, hanem sokan elítélik
ezt, illetve furcsán néznek egy meleg párra. Meglepetéssel is készültem neki:
sütöttem almás pitét, kissé görcsösen, mert attól tartottam, hogy talán nem fog
neki ízleni, s éreztem is, hogy nem lett tökéletes, ugyanis túl sok cukrot
tettem bele. De sebaj, mert így is ízlett neki, meg is dicsért, mert ahhoz
képest, hogy ez volt az első próbálkozásom, egész jó lett. Mégsem voltam rá
annyira büszke.
-Egy
fontos dolgot kell kérdeznem. –kezdett bele Harry, és már tudom is, hogy mit
akar, nem úszhatom meg ezt, meg kell neki mondani, hogyan döntöttem. Tudom, ez
nagyon nehéz, de túl kell esni rajta.
-Akkor
leszel a barátom? –kérdezte, miközben szembe állt velem, majd a vállaimra
helyezte a kezét, s mélyen a szemeibe nézett zöld tekintetével, amiben szinte
el is vesztem. Hogyan is mondtattam volna neki nemet?
-Igen.
–jelentettem ki halkan, majd hirtelen megcsókoltam, nem vártam meg a
reakcióját, de véleményem szerint ugyanezt tette volna ő is. Reménykedtem
benne, hogy senki sem figyel minket, mert lesülne a bőr a képemről. Azonban
volt egy kikötésem, s ezt tudattam is Harryvel.
-Lenne
egy nagyon nagy kérésem. –kezdtem bele, ő meg kíváncsian figyelt, várta, hogy
mondjam. –Szóval az, hogy ne teregessük ki a kapcsolatunkat, hanem ez kizárólag
a mi magánéletünk legyen, nem kell nagyközönség előtt csókolózni, illetve
simogatni egymást, meg ilyeneket. Csak kizárólag kettesben. –igaz, nagy
kérésnek tűnt, de ha igazán szeret, akkor megért engem és beleegyezik. Így is
történt.
-Ez
természetes, kicsi Louis! Megértem, hogy te nem szeretnéd kiteregetni a
magánéleted, s én ezt tiszteletben tartom. –mondta, majd szorosan magához
ölelt. Nagyon meghatódtam azon, hogy kicsi Louisnak hívott, könnyek csordultak
ki a szemem sarkából, amit igyekeztem a pólómmal letörölni.
-Te
sírsz? –kérdezte meglepetten.
-Igen,
csak a boldogságtól, hisz ez az első párkapcsolatom. Tudom, hogy szánalmas
vagyok, hogy ennyi idősen ez az első, de akkor is. Nem hittem volna, hogy ez
valaha meg fog történni, már olyan reménytelennek tűnt. De neked köszönhetően
meg is tudtam változni, és már teljesen máshogy állok a dolgokhoz, mint előtte.
Nagyon szeretlek, és nem akarlak elveszíteni. –most biztos valami hülye
nyálgépnek tart, de ezt akkor sem tudtam magamban tartani, muszáj volt
valakinek elmondanom az érzéseimet. Fülig ért a szája és áradt belőle a
boldogság, látszott rajta, hogy boldoggá teszem őt, akárcsak a jelenlétemmel is.
Harry szemszöge
Most
már hivatalosan is kijelenthetem, hogy van barátom, azonban Louis kedvéért nem
teregethettem ki és azt kellett mondanom, hogy barátságon kívül semmi sincs
közöttünk. Azt hinné az ember, hogy szégyell engem, de nem így volt, ő csak az
elítéléstől félt, számított neki a külvilág véleménye. Tiszteletben tartottam a
döntését, és ez 2010. október 12-én történt.
2010.
december 24.
Eltelt
két hónap, amióta összejöttünk, s ennél jobb kapcsolatot nem is kívánhattam
volna. Egyik exem sem ért fel Louishoz, mivel ő volt a legcsodálatosabb
teremtés az egész világon és boldogsággal töltött el, hogy az enyém lehet. Nem
bírtam volna ki, ha elveszítem, ezért minden kívánságát igyekszem teljesíteni,
és tiszteletben tartom a kéréseit, s ez kölcsönös, mert ő is így tesz. Persze a
mai napot sem felejtettem el, ugyanis nem csak, hogy szenteste van, de ezen
kívül még Louis szülinapja is, ami rendkívül fontos az életemben. Igaz, hogy
csak most ünneplem meg vele először, de ezentúl ez minden évben így lesz. Amúgy
is vettem volna neki ajándékot, de most, hogy megtudtam, hogy szülinapja van,
ezért dupla ajándékot érdemel: egyiket karácsonyra, a másikat meg a születése
évfordulójára kapja. Nem szerettem volna nagydolgot venni neki, ugyanis nem az
érték a fontos, hanem az, hogy szívből jöjjön, egy kapcsolatban ez az egyik
legfontosabb feltétele az őszinteség és a bizalom mellett. Elmentem a helyi
bevásárlóközpontba, siettem is rendesen, ugyanis a mai napon hamar bezárnak az
üzletek. Mikor beléptem az említett helyiségbe, láttam, ahogy az emberek egymás
hegyén-hátán próbálnak mászkálni, de valahogy elég nehezen ment nekik a tömeg
miatt. Akár a heringek. Kissé elrettentett ez a látvány, nem hittem volna, hogy
mindenki az utolsó napra halogatja a vásárlást. Mivel tisztában voltam vele,
hogy hatalmas lehet a sor, s innen csak órák múlva jutok csak ki, továbbálltam,
s azt terveztem, hogy visszajövök zárás előtt egy órával, addigra már bizonyára
csökken az emberek száma. Addig ellátogattam egy cukrászdába, mert én hülye
elfelejtettem rendelni tortát és reménykedtem benne, hogy kapok egyet készen.
-Jó
napot! –köszöntem, miközben beléptem, s a fűtött helyiségben lerántottam
magamról a sapkámat. Kissé összekócolta göndör fürtjeimet, de ez most nem
zavart.
-Jó
napot! Mit adhatok? –köszönt vissza a pultos hölgy.
-Lehet
kapni készen születésnapi tortát? –kérdeztem.
-Persze,
de csak azok vannak, amiket ott lát. –mutatott a tortapult felé, ekkor
odasétáltam és szemügyre vettem a csodálatos készítményeket. Egyik szebb volt,
mint a másik. Elgondolkodtam azon, hogy vajon Louisnak melyik tetszett, s végül
egy feketeerdő torta mellett tettem le a voksom. A hölgy betette egy dobozba,
aztán kifizettem, majd távoztam. Hazamentem, hogy betegyem a hűtőbe, aztán
indultam a bevásárlóközpont felé ismét, jó volt látni, hogy már jóval
kevesebben vannak, de az időm is ugyanolyan kevés, hogy egy jó ajándékot
válasszak neki, illetve kettőt. Bementem több üzletbe is körülnézni, de
döntésképtelen voltam, közben folyamatosan az órámat lestem, nehogy bezárjon
még a választásom előtt.
Végül
vettem neki egy bögrét, ami a nevével volt ellátva, mondjuk, ezt kapja
karácsonyra, a másik meg egy feliratos törölköző volt, amihez járt egy
plüssmaci is, ami egy szívecskét tartott a kezében, úgy véltem, tökéletes lesz
szülinapi ajándéknak. Vettem hozzá csomagolópapírt is, majd távoztam. Elmentem
egy étterembe asztalt foglalni kettőnknek, utána haza. Feldíszítettem a házat,
felállítottam a karácsonyfát. Ez lesz az első karácsonyom a szüleim nélkül, s
elég nehezen egyeztek bele, de tudták, hogy nekem Louis mindennél fontosabb.
Eltelt
néhány óra, már kezdett sötétedni, azonban még mindig csak négyet mutatott az
óra, már türelmetlen voltam. Járkáltam fel-alá a lakásban, s folyamatosan az
órára néztem, egyszerűen nem akart telni az idő, vagy csak nagyon lassan.
Izgatottságomban nem igazán tudtam magammal mit kezdeni, időnként leültem a
kanapéra, ha meg épp nem ültem, akkor meg járkáltam. Nem volt egy izgalmas
program, az egyszer biztos. Megcsörrent a telefonom, rohantam is felvenni, mert
az asztalon hagytam a készüléket. Izgatottan beleszóltam, mert a kijelzőn Louis
képét mutatta.
-Boldog
karácsonyt kívánok neked, szerelmem! –szólt bele édesen a telefonba, majdnem
elolvadtam cuki kis vékonyka hangjától, automatikusan mosolyra állt a szám,
szinte már vigyorogtam.
-Neked
is szívem, de elfelejtetted, hogy a ma estét együtt töltjük? –kérdeztem lágy
hangon, mert egy ilyen angyalkával csak így lehet beszélni.
-Dehogyis,
már nagyon várom a hat órát, hogy találkozhassunk. –mondta, aztán elköszöntünk
egymástól.
Louis szemszöge
Anya
beleegyezett abba, hogy az estét Harryvel töltsem, ugyanis tudja, hogy mennyire
szeretem, s meg is értette. Harry azt mondta, hogy meglepetéssel készült nekem,
ami miatt már nagyon izgatott voltam. A mai napon elmentem ajándékot venni
neki, de döntésképtelen voltam, ugyanis nekem sosem volt párkapcsolatom és
teljesen tanácstalannak éreztem magam. Végül egy faliszőnyeget vettem neki,
amin karácsonyi táj volt, magam sem tudtam, hogy miért pont ezt, egyszerűen
megtetszett. Kicsit nagy volt, ezért valamivel nehezebb is volt hazavinnem,
mivel gyalogoltam.
Kicsit
elaludhattam, mert a csengetésre ébredtem fel, s mikor ránéztem a telefonom
képernyőjére, már este hatot mutatott az idő. Szinte még félálomban volt,
amikor kipattantam az ágyból, mert tudtam nagyon jól, hogy Harry volt az, s azt
várja, hogy azonnal indulhassunk is, azonban ez teljesen lehetetlen volt, mert
teljesen szét voltam csúszva. A hajam összevissza állt, a pólóm felcsúszott, a
nadrágom ki volt kapcsolva és még lehetne sorolni. Mire elkezdtem volna
készülődni, lenyomódott a kilincs, s Harry be is lépett rajta, aztán elnevette
magát a látványom miatt.
-De
cuki vagy! –tette a tenyerét a szája elé és diszkréten nevetett csak, én is
elmosolyodtam.
-Most
ébredtem fel. –válaszoltam neki vigyorogva, majd viccből hozzávágtam a
párnámat. Ő visszaadta, aztán hátulról a derekamnál fogva megfogott, majd
magához szorított, a kezét bedugta a pólóm alá és a hasamon pihentette. Megfordított,
hogy megcsókolhasson, kicsit hosszúra sikeredett, azonban le kellett állítanom,
mert akkor soha nem tudok elkészülődni.
-Bocsi,
készülődnöm kell, mert soha sem fogunk elindulni. –mondtam, miközben zavarban
voltam, fülig pirulhattam.
-Úgy
imádom, amikor elpirulsz. –mondta, s ez csak jobban rásegített arra, hogy minél
pirosabb legyen a fejem.
-Na jó, hagyd abba.
Összeszedem magam, aztán indulhatunk. –mondtam, miközben kiszabadítottam magam
a karjai közül, természetesen engedte, mivel leginkább az ő ötlete volt, hogy
töltsük házon kívül a szentestét. A kérésemre elhagyta a szobát, én addig
átöltöztem, illetve megfésülködtem, aztán indulhattunk is. Elköszöntem anyától,
majd kiléptünk az ajtón, ekkor Harry szorosan megfogta a kezem, és semmi
pénzért nem engedett volna el. Láttam a szemeiben a boldogságot, s én ugyanígy
éreztem. Soha nem akartam őt elveszíteni, mert nélküle üresnek érezném magam.
2014. november 16., vasárnap
11. rész - Sorsdöntő kérdés
Gyerekek, itt az új rész, köszönöm az új feliratkozót, ezért már 51 feliratkozó van. Nem fosom a szót, nem tudom mennyien fogjátok elolvasni, de nyilván nem kötelezek senkit, hogy hagyjon maga után nyomot, illetve visszajelezzen. Jó olvasást kívánok annak, aki még velem tart és elolvassa ezt a részt is.
Louis szemszöge
Valaki
csöngetett, anya nyitott ajtót, de igazából nem is izgatott, hogy ki lehet az,
ugyanis engem úgysem keres senki. Folytatom a szokásos bezárkózós életemet,
azonban csak a ruhatáram cserélődött le. Úgy gondoltam, így lesz a legjobb,
mert nem kell többet csalódnom és senki miatt szenvedni, ahogy most én is
teszem Harry hiánya miatt, de bele kellett törődnöm, hogy csak egy kis lúzer
vagyok hozzá képest, ezért se keres engem. Anya rontott be a szobámba, miközben
a kedvenc könyvemet olvastam az ágyban.
-Louis,
Harry keres téged. –mondta kedvesen, nekem meg leesett az állam a
csodálkozástól. Pont rá gondoltam, s ekkor toppan be újra az életembe, eddig
csak álmodoztam róla, de beteljesült, amiről szinte már le is mondtam. Ledobtam
magamról a takarót, a könyvet becsuktam, majd az éjjeliszekrényre helyeztem,
aztán kirohantam mezítláb az ajtó elő, s mikor megláttam, a nyakába borultam.
Bizonyára meglepődhetett, mi se köszönés, se üdvözlés és semmi ilyesmi, de nem
sokkal később viszonyozta is az ölelésem.
-Annyira
boldog vagyok, hogy eljöttél. –mondtam a fülébe.
-Én
úgy szintén, hogy így fogadtál. Komolyan féltem a reakciódtól, de kockáztatnom
kellett. –mondta mélyen a szemembe nézve, kicsattant a boldogságtól hozzám
hasonlóan.
-Én
meg azt hittem, hogy már el is felejtettél és soha többé nem keresel fel.
–vallottam be az igazat.
-Dehogyis,
te buta. Nem mertem, ennyi volt az egész. De végül összeszedtem magam és itt
vagyok. –közölte fülig érő mosollyal, közben megveregette a vállam szeretete
jeléül.
-Megnyugodtam.
–mondtam, aztán összekócolt, majd kinevetett, persze csak viccből.
-Nem
is hívsz be? –kérdezte felháborodva, de természetesen ezt is elviccelte.
-Dehogynem,
te kis buta. Érezd magad otthon. –beinvitáltam.
Ledobtuk
magunkat a kanapéra, lassan anya is elvonult, hagyott minket, hogy kettesben
lehessünk, illetve, hogy megbeszéljük egymás között a dolgokat. Egy darabig
ültünk csendben egymás mellett, én a szőnyeget bámultam, majd egyszer csak
Harry a kezét a combomra helyezte, ezért odafordítottam a fejem, hogy tudjam,
mire készül.
-Olvastad
a levelem, gondolom. –törte meg a csöndet, aminek nagyon örültem, mert szinte
már kínos volt és nem mertem megszólalni, mert féltem, hogy esetleg rosszat
mondok.
-Igen.
–válaszoltam halkan lehajtott fejjel.
-Sikerült
rendbe tenned a lelked?
-Igen
és a családom elfogadott és ez a lényeg. –odabújtam hozzá, most ez esett jól,
egy kis szeretet. Végre érzem, hogy valaki őszintén szeret.
-Ennek
örülök. Leszel a barátom? –nézett mélyen a szemeimbe, én kissé ledöbbentem ezen
a kérdésen, hirtelen levegőt sem kaptam, nem hogy még válaszoljak. –Nem muszáj
rögtön válaszolnod. –tette hozzá, ekkor meg is könnyebbültem, valóban szükségem
volt gondolkodási időre.
-Köszönöm.
–mondtam halkan, aztán a vállára döntöttem a fejemet és lehunytam a szemem. Nem
sokkal később egy ölelést éreztem a nyakamon, ijedtemben kissé összerezzentem,
de viszonylag hamar kapcsoltam, hogy ez csak Harry és nem akar megfojtani senki
sem. Megnyugodtam és a kezére helyeztem a sajátom.
-Jól
vagy? –puszilt bele a hajamba, s bólogattam.
Harry szemszöge
Nagy
kő esett le a szívemről, amikor Louis örült nekem, illetve beengedett a
lakásában. Elöntött a boldogság, amikor nagyon közel éreztem magam, s egy kanapén
ültünk egymásnak préselődve. A vállamra hajtotta a fejét, ekkor különösen
kirázott a hideg, belepusziltam a hajába, aztán beletúrtam. Egy darabig ebben a
pózban voltunk, majd tizenöt perc után azt veszem észre, hogy Louis elaludt,
ekkor végigsimítottam az arcát, öröm volt így nézni őt, annyira édesen
szundított, akár egy kismacska. Én is hátradöntöttem a fejem, lehunytam a
szemeit és álomba merültem. Nem tudom mennyi ideje aludhattunk már, de egy
ajtócsapkodásra riadtam fel, s oda is néztem. Ekkor tudatosult bennem, hogy a
huzat volt a tettes, erre Louis is felébredt.
-Mi
történt? –kérdezte kómásan, ahogy elnéztem, hirtelen azt sem tudta, hogy hol
van, mi történik, milyen nap van, illetve hány óra.
-Semmi,
csak a huzat becsapta az ajtót, ne ijedj meg. –öleltem magamhoz, de ő már fel
akart kelni, azonban nem ment neki azonnal. Nyújtózott egyet, aztán elbambult
egy kicsit.
-Ideje
kelni. –jelentettem ki, aztán fel is pattantam a kanapéról. Nem sokkal később ő
is követett engem, aztán észrevettem, hogy jobboldalt kicsit elaludta a haját,
ezért felállt neki. Nevetésben törtem ki, miközben őt lestem, azonban nem
értette a reakciómat. Végigmérte magát, majd így szólt.
-Ilyen
vicces vagyok? –csodálkozva kérdezte, én meg csak folytattam a hahotázást.
-Nézz
a tükörbe és megtudod. –mondtam neki még mindig nevetve. Ekkor felállt és
beállt a tükör elé.
-Basszus,
a hajam. –kiáltott fel, én meg már fulladoztam szó szerint. Megpróbáltam magam
leállítani, mert ennek akár rossz vége is lehet.
Hetek
teltek el, amióta váratlanul meglátogattam Louist, s azóta sem adott választ,
hogy szeretne-e a barátom lenni, gondolkodási időt kér, én meg nem szerettem
volna megsürgetni. Azonban belül igenis türelmetlen voltam, féltem az esetleges
elutasítástól, mégis éreztem, hogy igent fog mondani, ugyanis látszik rajta,
hogy szeret és odavan értem, csak még bizonytalan nagyon. Ahogy elnézem rajta,
fontos számára a külvilág véleménye, s most, hogy sikerült megváltoznia, nagyon
is be akar illeszkedni a többiek közé. Hiába mondom neki, hogy legyen önmaga,
mert annál jobban nem is tehetne saját magával, arra az volt a válasz, hogy
régen olyan volt, csak akkor senki sem fogadta el. Most meg mindenkinek meg
akar felelni és félek, hogy ebbe belebetegszik. Előző nap kicsit megsürgettem,
ekkor azt mondta, hogy mára ad választ, ezért ma reggel kicsit korábban keltem
a kelleténél. Igen, az izgatottság miatt nem tudtam tovább aludni,
feleslegesnek tartottam fetrengeni, ezért felhívtam Louist, hogy nem baj, ha
kicsit korábban érek oda a megbeszéltnél. Persze, hogy beleegyezett, ezért
reggeli után indultam is. Amúgy közbe hazamentem, mivel nem ugyanabban a
városban élünk, de tegnap eljöttem és az egyik barátomnál szálltam meg.
-Szia,
Louis! –köszöntem neki, ő pedig beengedett a házába. Besétáltunk, s mikor
beléptem, ekkor süti illat csapta meg az orromat. –Hmmm…mi ez a jó illat? –kérdeztem
rá, miközben nagyokat szippantottam be a levegőből.
-Meglepetéssel
készültem neked. –mondta vigyorogva, majd bement a konyhába. Ki is találom:
süteményt sütött nekem, amire már nagyon kíváncsi voltam. Nem sokára egy nagy
tányér süteménnyel jelent meg, ha jól látom, ez almás pite.
-Még
forró. –mondta, aztán a földre nézte és elpirult. Elnevette magát. Én vettem
belőle egyet, majd a számhoz emeltem, hogy beleharapjak egyet, azonban előtte
meg kellett fújnom. Valóban ebben a pillanatban emelhette ki a sütőből.
-Na,
milyen? –kérdezte izgatottan, láttam rajta, hogy számít neki az én véleményem,
ezért biztosan mindent beleadott. Ejtettem egy harapást a kezemben lévő
süteménybe, majd szólásra nyitottam a számat.
-Isteni!
–kiáltottam, azonban már nem mertem teljesen őszinte véleményt mondani róla,
ugyanis nagyon édes volt.
-Köszönöm!
Teljesen egyedül csináltam. –büszkélkedett.
-Nagyon
ügyes vagy. –simogattam meg a fejét, s ez látszólag nagyon jól esett neki,
hozzám bújt, akár egy kiscica, én meg magamhoz öleltem és folyatattam a
süteményevést.
-Te
nem eszel belőle? –kérdeztem rá, miközben a tálra tekintettem.
-De.
Miért ne? Legalább megtudom, hogy mire vagyok képes. –mondta nevetve, majd
elvett egyet és beleharapott. Figyeltem az arcát, mert kíváncsi voltam a
reakciójára.
-Túl
sok a cukor. –ismerte el.
-Akartam
pedig mondani. –szólaltam meg. –Csak nem akartam elvenni a kedved. –fejeztem be
a mondandómat.
-Pedig
a legfontosabb az őszinteség. Legközelebb akkor kevesebb cukrot kell
beletennem. –elnevette magát, de közben láttam rajta, hogy olyan vörös a feje,
mint a ráknak, pedig semmi oka nem volt rá.
-Ennyire
zavarba jöttél? –kérdeztem mosolyogva, miközben beletúrtam a hajába, ezzel
kicsit összekócolva őt. Természetesen hagyta, sőt élvezte is, hogy ezt teszem
vele.
-Nem
is jöttem zavarba! –olyan volt, mint egy kisgyerek, azért automatikusan is
mosolyra állt a szám és vigyorognom kellett. Istenem, olyan aranyos, amikor a társaságomban
van, ezért késztetést éreztem, hogy folyamatosan babusgassam.
-Te
kis cuki! –nyomtam egy cuppanós puszit az arcára, ekkor összehúzta a vállait,
én meg csak jobban magamhoz szorítottam.
-Ne
csináld már! –kérte elfojtott hangon, muszáj volt még vele egy kicsit még
cicáznom, ki tud egy ilyen kis drágaságnak ellenállni.
-Miért
ne? –még jobban összekócoltam szegényt, igazán ráfért volna már egy fésülködés.
–Menj és fésülködj meg, mert komolyan el kell beszélgetnünk. –utasítottam, a
mosoly egy másodperc alatt eltűnt az arcomról és nagyon komolyan néztem rá. Ő
is ugyanúgy tett, de láttam a szemeiben az ijedséget, pedig nem ezt akartam
elérni. Bizonyára tudja, miről van szó, ugyanis ma kell választ adnia és biztos
voltam benne, hogy nem felejtette el. Remélem, hogy nem fog visszautasítani,
ugyanis nem azt adja tudtomra, hogy nem kíváncsi rám és takarodjak, hanem pont
az ellenkezőjét. Elment a fürdőszobába, megfésülködött, aztán normális
frizurával tért vissza a nappaliba.
-Akkor térjünk a lényegre,
Louis! –fogtam meg a vállait és szembe állítottam magammal. –Leszel a barátom? –néztem
mélyen kék szemeibe.
2014. november 8., szombat
10. rész - Meglepetés
Sok idő után meghoztam az új részt. Eleinte úgy voltam vele, hogy abbahagyom, mert senkit sem érdekel, de lehatároztam magam, hogy nem foglalkozom a csicskákkal mivel csak magamnak írok. Nem jön egy komment se és egy db pipa se? KURVÁRA LESZAROM ÉN MAGAMNAK ÍROK ÉS KÉSZ ÉS NEM AZÉRT, HOGY LEGYEN 100 KOMMENTEM ÉS AZ SE ÉRDEKEL, HA SENKIT SEM ÉRDEKELNEK A BLOGJAIM, ÉN AKKOR IS ÍRNI FOGOM. ÉRTVE VAGYOK? HIÁBA AKARJÁTOK AZT HOGY HAGYJAM ABBA MERT UTÁLTOK, NEM FOG SIKERÜLNI, NEM ADOM MEG NEKTEK EZT AZ ÖRÖMÖT ÉS A TÖBBI MÁR NEM ÉRDEKEL.
Mondanám, hogy jó olvasást, de tudom, hogy sokan utáltok, s emiatt el se olvassátok. Ja és köszönöm a +2 feliratkozót, ezért már 50 feliratkozó van. Emiatt reménykedem abban, hogy lesz aki elolvassa és hagy maga után nyomot.
Louis szemszöge
Amikor
megérkeztünk, anya kiürítette a postaládát, aztán egy levelet a kezembe
nyomott, ami azt jelentette, hogy nekem címezték. Nem értettem, mégis ki az,
aki kíváncsi itt rám és levelet ír nekem, s mikor eljutottam odáig, hogy
megnézzem a feladót, akkor tudatosult bennem, hogy nincs odaírva, vagyis nem
akarja felfedni a kilétét. Még jobban kíváncsivá tett, késztetést éreztem, hogy
széttépjem a borítékot, azonban meg kellett várnom, amíg beérünk, mert anya
arra tanított, hogy csak bent szabad felbontani a leveleket. A nappaliban
eldobtam a táskámat, s azonnal feltéptem a borítékot, majd szétnyitottam a
lapot.
„Szia, Louis! Nehogy azt
hidd, hogy megszabadultál tőlem, ugyanis imádlak, és tudom, hogy te is így
érzel irántam. Pontosan tudom, mi zajlik le benned, mert pár éve én is pont
ugyanezt éltem át, amit most te. Szégyelltem magam, amiért a fiúkhoz vonzódom
és elakartam fojtani magamban, miközben lányokat erőltettem magamra. Szerettek
engem, azonban kínszenvedés volt velük lenni, kényszernek éreztem, s legszívesebben
elsüllyedtem volna a föld alá. Hónapokig szenvedtem, sőt majdnem egy évig,
szörnyű napokat éltem meg, senkinek sem mertem erről beszélni, mert féltem,
hogy elítélnek, megbélyegeznek, illetve attól, hogy kitagad a családom. Látták
rajtam, hogy valami nyomja a lelkem, de még harapófogóval sem tudták volna
kihúzni belőlem. Végül megtörtem, és nem bírtam magamban tartani, vettem a
bátorságot és anyával megbeszéltem a dolgokat. Végig remegett minden porcikám,
miközben minden érzésemről beszámoltam neki, de nagyon megértő volt és
sajnálta, hogy ilyen szenvedést okozott ez nekem, illetve, hogy elfojtottam
magamba. A családom elfogadott, bár volt pár barátom, akik cserben hagytak, de
elkönyveltem magamnak, hogy ők sosem voltak igaz barátok. Az igaz barátok azok,
akik mindig melletted állnak és támogatnak, történjen jó vagy akár rossz dolog.
Azért is írtam neked ezt a levelet, hogy megkönnyítsem a dolgod, beszélj
valakivel, akiben megbízom, és hidd el, megfogsz könnyebbülni. Ha a családod
mégis kitagadna, akkor hozzám bármikor fordulhatsz, én melletted leszek
mindenben, rám számíthatsz! Tudom, nagyon nehéz ez, de meg kell küzdened vele,
különben egész életedben szenvedni fogsz, s gondolom, nem akarod azt, te is
megérdemled a boldogságot, jogodban áll neked is boldognak lenni, tehát
kitartást.
Harry”
Nagyon
meghatott a levele, elsírtam magam, azonban nem akartam, hogy bárki is
észrevegye. Letettem a papírt az asztalra, de előtte visszatettem a borítékba,
aztán elvonultam a szobámba egy kicsit szenvedni. Rengeteget sírtam, egyszerűen
nem találtam a helyemet, egy nagy senkinek éreztem magam, aki meg akar halni,
azonban az öngyilkossághoz nem volt bátorságom. Elhatároztam, hogy megfogadom
Harry tanácsait, beszélni fogok anyával és elmondok neki mindent, elsősorban
azt, hogy szerelmes vagyok Harrybe és már le is feküdtem vele, meg azt, hogy ő
volt nekem az első, bár semmire sem emlékszem belőle. Összeszedtem magam, majd
felálltam, aztán az ajtó felé vettem az irányt, s mikor már majdnem ott voltam,
akkor nyílt ki. Mivel befele nyílik, ezért majdnem fejbevágott vele az illető,
aki nem más volt, mint anya, kezében egy papírt tartott.
-A
frászt hoztad rám, anya! Amúgy is beszélni akartam veled valami nagyon fontos
dologról. –mondtam félénken.
-Nekem
is beszédem van veled. Nagyon fontos dologról lenne szó, tehát most
meghallgatsz. –közölte szigorúan, miközben a papírra mutogatott, ezért már
tudtam, hogy a tartalmáról lesz szó és kapizsgálja, hogy mi nyomja a lelkem már
hetek óta. Nagyszerű, mert így talán könnyebb lesz róla beszélni.
-Oké.
Látom, megtaláltad Harry levelét, amit véletlenül a nappaliban hagytam. –lehajtottam
a fejem, közben a szőnyeget bámultam. Kínos csend következett, arra vártam,
hogy anya törje meg, ami meg is történt, ezért kicsit megkönnyebbültem.
-Miért
nem mondtad el? Annyira sejtettem, hogy többet érzel Harry iránt, de mégsem
akartam felhozni, mert féltem, hogy talán tévedek, és akkor rosszul esne neked.
–mondta, s eléggé meg is lepett ezzel a mondatával. Ránéztem, de semmit sem
tudtam ehhez hozzáfűzni, annyira le voltam blokkolva.
-Most
ki fogsz tagadni? –kérdeztem halkan és remegve, majdnem elsírtam magam, de nagy
nehezen visszafojtottam, megpróbáltam úgy, hogy anya ezt ne vegye észre, egyelőre
sikerült is.
-Hogy
gondolod ezt? Akármilyen is vagy, én mindig szeretni foglak és melletted fogok
állni. –átölelt szorosan, s én meg elsírtam magam.
Eltelt
egy hét és már sokkal jobban éreztem magam, amiért már anya is tud róla, sőt a
családom többi tagja is, barátaim viszont nincsenek, ezért miattuk nem kell
aggódnom. Mindig Harryre gondoltam, a telefonszámán kívül más elérhetősége nem
volt meg nekem, sokszor éreztem késztetést arra, hogy felhívjam, de valahogy
nem volt hozzá bátorságom, pedig bátorított, hogy nyugodtan felkereshetem őt
akkor is, ha baj van. Bár az már nem volt, félig megoldódott a problémám. Sőt
még a régimódi nagymamám is elfogadta, hiszen én vagyok az egyetlen unokája. Végül
nem hívtam fel, de már kezdtem őrlődni a hiánya miatt.
Harry szemszöge
Egy
hét telt el a levelem feladása óta, azóta már biztos, hogy megkapta, s el is
olvasta. Direkt azért nem írtam rá a nevem, mint feladó, mert akkor meglett
volna annak az esélye, hogy olvasatlanul a szemétbe vágja, ezt viszont nem
szerettem volna, emiatt szinte biztos voltam benne, hogy elolvasta. Szeret
engem, s ezt nem tudja titkolni, ugyanis Louis számomra olyan, mint egy nyitott
könyv, a legkisebb apróság is meglátszik rajta, hiába próbálja titkolni. Hát ő
ilyen, emiatt kissé könnyű kiismerni és ez az előnyömre válhat, persze ezt nem
rosszindulatból mondom. Többször is elgondolkoztam azon, hogy felhívom, de nem
volt bátorságom hozzá, illetve legjobbnak láttam, ha adok neki egy kis időt,
mire feldolgozza ezt az egészet, és végre elfogadja saját magát, utána meg
boldogan élhetünk együtt, mert onnantól kezdve minket senki és semmi sem
választhat majd el.
Eltelt
két hónap, s beköszöntött az ősz. Louis felől semmit sem hallottam, nem
kerestem fel, és ő sem engem. Kezdtem bizonytalan lenni, talán már nem érdeklem
őt és hallani sem akar felőle, bizonyára megtalálta valaki más személyében a
boldogságot. Mikor erre gondoltam, összeszorult a szívem és sírni lett volna a
kedvem, de olyankor rögtön eltereltem a figyelmem valami másra. Azóta
megismertem Liam egyik haverját, Zaynt, jó sokat buliztunk vele is, befogadtuk
a bandába, szerencsére jól érezte magát velünk és viszonylag hamar be is
illeszkedett.
-Szerintetek
mi lehet Louissal? –törtem meg a csendet a haveri társaságban, épp Liaméknál
voltunk és azon gondolkoztunk, hogy milyen filmet nézzünk meg, azonban egy idő
után beállt a csend, mivel nem tudtunk megegyezni. A többiek értetlenül néztek
rám, ugyanis a fél társaság már nem is biztos, hogy emlékszik rá.
-Ez
most hogy jött ide? –kérdezte Liam, s kissé mérgesen nézett rám.
-Most
mi a baj? Én még mindig nem felejtettem el. –mondtam csillogó szemekkel, a
remény még élt bennem.
-De
ő már igen. –mondta határozottan, s ez nagyon nem tetszett nekem.
-Miből
gondolod? Csak szenved.
-Már
rég felhívott volna és mivel te se kerested őt, azt hiszi, hogy már nem
foglalkozol vele, ezért annyiban hagyja. –lehet benne igazság, fel kellett
volna hívnom, de már késő. Mi lesz, ha elutasít? Mi van, ha már emlékszik rám,
ha mégis, akkor csak megjátssza azt? Ezek miatt nem mertem felkeresni, de nem
halogathatom tovább, mert annál rosszabb lesz csak. Sürgősen meg kell tennem.
Este,
mikor hazamentem, egészvégig ezen gondolkoztam, miközben a telefonomat a
kezemben tartottam. Innentől kezdve már semmi sem terelte el a figyelmem, mert
egyszerűen képtelen voltam bármi másra is koncentrálni. Végül arra az
elhatározásra jutottam, hogy meglátogatom személyesen minden szó nélkül, s
viszek ajándékot is. Tudtam már a címét, a telefonszáma alapján már rég
kiderítettem, különben a levelet sem tudtam volna neki elküldeni. Írtam a
haveroknak, hogy holnap nem érek rá, mert van egy pár elintézni valóm,
konkrétat nem mondtam nekik, nem biztos, hogy jó néven vennék, hogy Louis miatt
nem veszek részt a programokon. Megnéztem mikor megy Doncasterbe vonat, mivel
Louis ott él, aztán kikapcsoltam a gépet és elmentem aludni, mert a reggel
kilenckor indulóval terveztem elmenni, tehát korán kell kelnem. Nyolckor
sikerült is elindulnom, körülbelül egy fél óra, mire kiérek a pályaudvarra.
Megvettem a jegyet, és mivel már bent állt a vonatom, fel is szálltam rá,
elfoglaltam egy helyet, aztán elővettem a telefonomat, bedugtam a fülesem, majd
elmerengtem a gondolataimban.
Amikor
megérkeztem, egy boltot kerestem, ahol megfelelő ajándékot tudok beszerezni
Louis számára, ennyit biztosan megérdemel, főleg, ha még meg is lepem őt a
személyemmel. Nem tudom, mit fog hozzám szólni, de meg kellett kockáztatnom,
különben sosem tudom meg az igazat. Egy plüssmacit vettem neki, ami a kezében
egy szívecskét tartott, benne ez a felirat volt látható: „I Love You!”
Megkértem
az eladót, hogy csomagolja be egy szép csomagolóanyagba, megtette, de nekem
kellett kiválasztanom, s természetesen egy szívecskés csomagolópapírra esett a
választásom. Fizettem, majd elhagytam a boltot, aztán megkerestem Louis házát,
viszonylag hamar sikerült is odatalálnom. Vettem egy nagy levegőt, mielőtt
becsöngettem, nagy nehezen le is nyomtam, ami megszólalt odabent. Türelmetlenül
vártam, majd az anyukája jött ki, nekem meg még hevesebben vert a szívem.
Láttam az arcán a meglepettséget.
-Hát
te? –már alig kapott levegőt.
-Louishoz
jöttem. Láthatom? –kérdeztem félénken, miközben próbáltam egy nagy mosolyt
ráerőltetni az arcomra. Féltem, hogy el fog küldeni, de szerencsére nem így
lett.
-Megyek
és szólok neki. –mondta kedvesen, ezután bement, hogy értesítse őt az
ittlétemről.
2014. október 5., vasárnap
9. rész - A névtelen feladó
Itt is ugyanazt leírom, hogy bocsánatot kérek az egy hónapos szünet miatt. Nem hivatkozom az idő hiány miatt, mint a többség, mert az ócska kifogás. Igenis beismerem, hogy ihlethiányban szenvedtem, de igyekszem pótolni a hiányosságaimat. Sajnos azt látom, hogy egyre kevesebb az érdeklődő, új feliratkozó sincs. Tehát elgondolkodom azon, hogy esetleg bezárjam-e a blogot, mert nem látom értelmét, és nem ez az egyetlen blogom. Inkább azokba fektetném be az energiámat, amikre van kereslet. Sajnálom, de még gondolkodom rajta és megnézem mennyi a visszajelzés. Mikor megkérdeztem a szavazásban, mit csináljak a bloggal, fölényben voltak azok a szavazatok, amiben azt kértétek, hogy folytassam úgy, ahogy van, Győrrel együtt akár. Ahhoz képest kevés a visszajelzés nagyon és nagyon visszaesett az elejéhez képest.
Jó olvasást!
Harry szemszöge
Lerángattam
Louisról a pólóját gondolva, hogy innen már nincs menekvés, ugyanis hamarosan
az enyém lesz és megtörténik az, amire mindig is vágytam. Kissé sokat ivott,
tehát hagyta magát és az ösztönei után ment ő is, akárcsak én. Mi egymásnak
lettünk teremtve és legbelül ezt ő is érzi. Megcsókoltam az ajkait, s ezt ő is
viszonozta, érezni lehetett rajta, hogy élvezi a helyzetet, aminek nagyon
örültem, ugyanis büszke voltam magamra, hogy leitattam, mivel az alkohol csak
feloldja a gátlásokat. Most már pontosan tudom, hogy Louis is vonzódik hozzám. Ideje
volt a nadrágjától is megszabadulni, gondoltam, hogy segíteni kell majd neki,
tehát azzal kezdtem, hogy kigomboltam azt.
-Dobd
csak le magadról. –súgtam a fülébe, ő meg hallgatott rám, ugyanis lassan már
alsógatya sem volt rajta, ahogy rajtam sem. Kicsit feljebb csúsztunk az ágyon,
a lepedőt is szétgyűrtük, mint ahogy az ágyneműt is. Belemarkoltam formás
hátsójába, ő meg csak az ajkaimat harapdálta, hogy el is eredt a vérem, de
egyáltalán nem zavart, amíg érzem a közelségét.
Louis szemszöge
Lassan
kinyíltak a szemeim, ugyanis már éreztem, hogy reggel van, de meglepetésben
volt részem, ugyanis egy darab ruha nem volt rajtam, ráadásul idegen helyen
találtam magam. Az a gáz benne, hogy a takaró is lecsúszhatott rólam és
fogalmam sincs mi történt az éjszaka. Most nagyon nagy bajban éreztem magam,
gyorsan fel is ültem és eltakartam magam a lepedővel.
-Mi
történt? –elkezdtem remegni, már a sírás kerülgetett, főleg, amikor megláttam
Harryt magam mellett szintén hiányos öltözetben, de ő legalább el volt takarva
az ágyneművel. Tehát megtörtént, aminek nem szabadott volna? Próbáltam magamban
felidézni az elmúlt éjszaka emlékeit és csak kockák villantak be. Azt tudom,
hogy sokat ittam, meg hogy csókolóztam valakivel, de ennél több nem ugrott be,
pedig biztos voltam benne, hogy sokkal eseménydúsabban telt el az éjjel.
Bepánikoltam, s felébresztettem Harryt, ki is nyitotta a szemeit.
-Most
azonnal elmondod, hogy mi történt? –emeltem fel a hangom, ő meg csak
meglepetten lesett engem és egy hang nem jött ki a torkán.
-Szólalj
meg, tudom mit tettél velem. Mire volt ez jó? Ha? –elordítottam magam, ő meg
szólásra nyitotta a száját, bár egy kicsit meg volt ijedve a reakcióm miatt.
-Mire
gondolsz? Nagyon jól éreztük magunkat, nem mondhatod, hogy nem volt jó.
–mondta, de ez engem csak még jobban felidegesített, mintha neki mindent
szabadna, s ezzel a szavát szegte meg, ugyanis megígérte, hogy tiszteletben
tart és csak barátok leszünk. Máris kihasználta a helyzetet és ez undorító
dolog, ezt nem fogom annyiban hagyni.
-Tudod
nagyon jól. Egyikünkön sincs ruha, tehát biztos, hogy lefeküdtünk, de nem
gondoltam volna, hogy egy fiú lesz nekem az első. –ezzel hátat fordítottam
magam és elsírtam magam, megalázva éreztem magam. Már nem vagyok szűz és nem
gondoltam volna, hogy egy fiúval fogom elveszíteni, ráadásul semmire sem
emlékszem belőle, arra sem, mi hogy történt és ez szörnyű érzés. Általában az
első alkalom jól sikerül az embereknek, de én vagyok a kivétel, nagyon is
szégyelltem magam emiatt.
-Most
sírsz? –tette a vállaimra a kezét, de nem fordultam meg, inkább a kezeimmel
eltakartam az arcom, legszívesebben elsüllyedtem volna a föld felszíne alá.
-Undorító
féreg vagy, Harry! Hatalmasat csalódtam benned. Hogy fogom ezt feldolgozni?
–ekkor hasra feküdtem és a párnába temettem az arcom, majd kieresztettem a
gőzt, ami egy kicsit jobban is esett.
-Bocsáss
meg, kérlek! Nem így akartam. Meg tudsz valaha bocsátani? –kérte bűnbánóan, de
előbb gondolkodnia kéne, mielőtt cselekszik.
-Én
nem így képzeltem el az első alkalmat, te elrontottad és én lánnyal akartam,
nem fiúval. Megaláztál! –motyogtam sírva a párnába, nem tudom mennyit értett
ebből, de nem is nagyon érdekelt.
-Kérlek,
Louis, ne sírj már. Olyan rész téged így látni és biztosíthatlak róla, hogy
nagyon jól érezted magad, az már más dolog, hogy nem emlékszel semmire.
Egy
rakás szerencsétlennek éreztem magam, aki egy olyan dolog miatt sír, ami
visszafordíthatatlan, na de akkor is csalódást éreztem, mert egy barát elvileg
nem tesz ilyet. Felültem, aztán letörölgettem az arcomról a könnyeimet, kissé
megkönnyebbülve éreztem magam.
-Megnyugodtál
már? –kérdezte, aztán felém hajolt és adott a számra egy puszit, amire nem
számítottam. Mielőtt el tudtam volna lökni magamtól, addigra már végzett is, én
meg az ajkaimra helyeztem az ujjaimat és végig simítottam azt. Meg voltam
lepve, bizsergést éreztem közben és ezt nem tudtam felfogni, hogyan is
lehetett. Nehezen vallottam be magamnak is, de vágytam a csókjaira. Jézusom,
miket hordok itt össze, hiszen ezt nem szabadna, nagy szégyen lenne, ha
összejönnék egy fiúval. Ezt senki nem bocsátaná meg nekem, még én magamnak sem.
A kérdésre csak bólogatással tudtam reagálni, s ekkor a nyakába ugrottam és
szoroson magamhoz öleltem.
-Nyugodj
meg, minden rendben lesz! –súgta a fülembe, én meg hittem neki, azonban mégsem
bíztam meg benne és távozni akartam. Elengedtem, majd amilyen gyorsan csak
tudtam, felkeltem az ágyról, a lepedőt természetesen magamon tartottam,
összeszedtem a földről a ruháimat és bezárkóztam a fürdőszobába. Lezuhanyoztam,
felöltöztem, aztán távoztam is.
-Hová
sietsz ennyire? –kérdezte Harry meglepetten.
-Sajnálom,
de ez nem mehet tovább, visszaéltél a bizalmammal és nagyon rosszul érzem
magam. –elmondtam neki a helyzetemet, azonban nem szívesebben döntöttem így,
mert ha az érzéseimre hallgatok, akkor bizonyára maradok, még magamnak is
nehezen vallottam be, de igenis vágytam rá.
Harry szemszöge
Louis
hirtelen elszaladt, pedig az előbb a nyakamba borult, különös volt a
viselkedése. Nekem az jött le ebből, hogy igenis vágyik rám, velem akar lenni,
de szégyelli magát, s ezt kéne valahogy megoldani, hogy a gátlásait feloldjuk.
Úgy éreztem, nehéz dolgom lesz, de elhatároztam magamban, hogy nem adom fel,
mert nagyon megszerettem őt. Nem hagyhatom, hogy ezt csinálja, ezzel magának is
rosszat tesz, érzem. Utána rohantam, hátha visszatudom őt tartani még.
-Ne
menj el, kérlek! Beszéljük meg. –könyörögtem neki, ő ekkor egy pillanatra hátra
is fordult.
-Sajnálom,
de ez nem mehet így tovább, nem találkozhatunk! –adta meg a végső szót, ezzel
be is szállt a liftbe, futottam, de mire odaértem, becsukódott az ajtaja. A
lépcső felé tekintettem, talán, ha elkezdtek lefelé rohanni, még utolérhetem,
azonban nem volt megfelelő az öltözetem hozzá, mindössze egy lepedő takart. Ez
sem tarthatott vissza, rohantam, mint az őrült, de mire leértem, addigra a lift
ott állt üresen nyitott ajtóval és Louis sehol.
-Ezt
nem hiszem el, hogy előbb leért, mint én! –kiabáltam el magam, ekkor az ottani
arcok engem bámultak, különösen a megjelenésem miatt nézhettek furcsán,
ráadásul magamra hívtam a figyelmet, amit aztán meg is bántam. Beszálltam a
liftbe és visszamentem a szobámba.
Louis szemszöge
Teltek
a hetek, de azért se kerestem fel Harryt, bizonyára már visszament Angliába, én
meg szépen elvesztettem, s emiatt iszonyatosan szenvedtem. Nem is értettem,
hogy lehettem ennyire hülye, hogy elengedtem magam mellől. Érdekes módón ő sem
keresett fel engem, biztosan elege lett az ostoba viselkedésemből, amin nem is
csodálkoztam. Nem sokára mi is hazautazunk és semmi remény nem lesz, hogy
megtalálom, ugyanis még azt sem tudom, hogy melyik városban él és ő sem, hogy
én hol. El voltam keseredve, a szobában töltöttem el a nap nagy részét, de
ekkor anya benyitott, mert látta, hogy valami nincs rendben.
-Miért
szomorkodsz annyit, Louis? Már napok óta ilyen vagy. –leült mellém, aztán
átkarolt. Ezek szerint neki csak nem rég tűnt fel a szomorkodásom, mikor már
hetek óta ilyen vagyok. Nem akartam neki elmondani, hogy Harry miatt van, azt
meg főleg nem, hogy lefeküdtem vele, bár nem emlékszem belőle semmire, ki is
akadna és még a mai napig szégyellem magam. Ez is rásegített az őrlődésemre,
mert egyszerűen alig akadt olyan személy, akivel ezt megmertem volna osztani,
aki megértett volna és tanácsokkal látott volna el. Féltem az elítéléstől is és
nagyon nehezen birkóztam meg ezekkel a problémákkal.
-Semmiség,
ne is törődj velem. –legyintettem, mert nem szerettem volna erről beszélni,
anya viszont erősködött.
-Mi
az, hogy semmiség. Szerinted hagyni fogom, hogy itt megőrüljél? Szépen
elmondod, hogy mi a baj, biztos vagyok benne, hogy meg fogsz könnyebbülni. –vette
szigorúra, azonban ez rám nem hatott egyáltalán, mert nem akarom, hogy
kiboruljon, és aztán megutáljon.
-Mondom,
hogy semmi, csak már honvágyam van. –kerestem a jobbnál jobb kifogásokat, de
anya ezeken is átlátott.
-Tudom,
hogy valami nyomja a lelked, és addig nem foglak békén hagyni, amíg el nem
mondod. –közölte határozottan, aztán távozott is a szobámból, amire már nagyon
vártam.
Két
nap múlva le is telt a nyaralásunk, mindent összepakoltunk és indultunk is a
reptér felé. Ez a nyár bővelkedett emlékekben, ilyen vakációm sem volt még soha
életemben, különösen a változásom és Harryvel való kapcsolatom miatt marad ez
emlékezetes. A repülőn nagyon elbambultam, felidéztem az itt történteket, majd
nem sokkal később el is aludtam, majd csak akkor ébresztettek fel, amikor
megkezdtük a leszállást. Így elég rövidre sikeredett az utazás, legalábbis
annak tűnt. Utána taxiba ültünk és hazáig meg sem álltunk, s mikor
megérkeztünk, anyának az volt az első dolga, hogy kiürítse a postaládát. Miután
átnézte a leveleket, egyet a kezembe nyomott, ami azt jelentette, hogy ez nekem
jött. Megnéztem ki a feladó, de nem volt ott név, ezért csak izgatottabb lettem
a felnyitása miatt, hogy ki lehet a névtelen feladó.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)