2014. november 23., vasárnap

12. rész - December 24


Louis szemszöge

Feszengtem ma szinte egésznap, ugyanis ma kell Harrynek választ adnom, hogy járok-e vele vagy sem, vagyis, hogy leszek-e a barátja. Szívem szerint azonnal belementem volna, azonban mégsem volt olyan könnyű ez a helyzet, hát más lenne, ha egy lányról lenne szó, de a másság nagyon nehéz a mai világban, ugyanis nem elég fejlett a társadalom ahhoz, hogy természetesnek vegyék, hanem sokan elítélik ezt, illetve furcsán néznek egy meleg párra. Meglepetéssel is készültem neki: sütöttem almás pitét, kissé görcsösen, mert attól tartottam, hogy talán nem fog neki ízleni, s éreztem is, hogy nem lett tökéletes, ugyanis túl sok cukrot tettem bele. De sebaj, mert így is ízlett neki, meg is dicsért, mert ahhoz képest, hogy ez volt az első próbálkozásom, egész jó lett. Mégsem voltam rá annyira büszke.
-Egy fontos dolgot kell kérdeznem. –kezdett bele Harry, és már tudom is, hogy mit akar, nem úszhatom meg ezt, meg kell neki mondani, hogyan döntöttem. Tudom, ez nagyon nehéz, de túl kell esni rajta.
-Akkor leszel a barátom? –kérdezte, miközben szembe állt velem, majd a vállaimra helyezte a kezét, s mélyen a szemeibe nézett zöld tekintetével, amiben szinte el is vesztem. Hogyan is mondtattam volna neki nemet?
-Igen. –jelentettem ki halkan, majd hirtelen megcsókoltam, nem vártam meg a reakcióját, de véleményem szerint ugyanezt tette volna ő is. Reménykedtem benne, hogy senki sem figyel minket, mert lesülne a bőr a képemről. Azonban volt egy kikötésem, s ezt tudattam is Harryvel.
-Lenne egy nagyon nagy kérésem. –kezdtem bele, ő meg kíváncsian figyelt, várta, hogy mondjam. –Szóval az, hogy ne teregessük ki a kapcsolatunkat, hanem ez kizárólag a mi magánéletünk legyen, nem kell nagyközönség előtt csókolózni, illetve simogatni egymást, meg ilyeneket. Csak kizárólag kettesben. –igaz, nagy kérésnek tűnt, de ha igazán szeret, akkor megért engem és beleegyezik. Így is történt.
-Ez természetes, kicsi Louis! Megértem, hogy te nem szeretnéd kiteregetni a magánéleted, s én ezt tiszteletben tartom. –mondta, majd szorosan magához ölelt. Nagyon meghatódtam azon, hogy kicsi Louisnak hívott, könnyek csordultak ki a szemem sarkából, amit igyekeztem a pólómmal letörölni.
-Te sírsz? –kérdezte meglepetten.
-Igen, csak a boldogságtól, hisz ez az első párkapcsolatom. Tudom, hogy szánalmas vagyok, hogy ennyi idősen ez az első, de akkor is. Nem hittem volna, hogy ez valaha meg fog történni, már olyan reménytelennek tűnt. De neked köszönhetően meg is tudtam változni, és már teljesen máshogy állok a dolgokhoz, mint előtte. Nagyon szeretlek, és nem akarlak elveszíteni. –most biztos valami hülye nyálgépnek tart, de ezt akkor sem tudtam magamban tartani, muszáj volt valakinek elmondanom az érzéseimet. Fülig ért a szája és áradt belőle a boldogság, látszott rajta, hogy boldoggá teszem őt, akárcsak a jelenlétemmel is.

Harry szemszöge

Most már hivatalosan is kijelenthetem, hogy van barátom, azonban Louis kedvéért nem teregethettem ki és azt kellett mondanom, hogy barátságon kívül semmi sincs közöttünk. Azt hinné az ember, hogy szégyell engem, de nem így volt, ő csak az elítéléstől félt, számított neki a külvilág véleménye. Tiszteletben tartottam a döntését, és ez 2010. október 12-én történt.

2010. december 24.
Eltelt két hónap, amióta összejöttünk, s ennél jobb kapcsolatot nem is kívánhattam volna. Egyik exem sem ért fel Louishoz, mivel ő volt a legcsodálatosabb teremtés az egész világon és boldogsággal töltött el, hogy az enyém lehet. Nem bírtam volna ki, ha elveszítem, ezért minden kívánságát igyekszem teljesíteni, és tiszteletben tartom a kéréseit, s ez kölcsönös, mert ő is így tesz. Persze a mai napot sem felejtettem el, ugyanis nem csak, hogy szenteste van, de ezen kívül még Louis szülinapja is, ami rendkívül fontos az életemben. Igaz, hogy csak most ünneplem meg vele először, de ezentúl ez minden évben így lesz. Amúgy is vettem volna neki ajándékot, de most, hogy megtudtam, hogy szülinapja van, ezért dupla ajándékot érdemel: egyiket karácsonyra, a másikat meg a születése évfordulójára kapja. Nem szerettem volna nagydolgot venni neki, ugyanis nem az érték a fontos, hanem az, hogy szívből jöjjön, egy kapcsolatban ez az egyik legfontosabb feltétele az őszinteség és a bizalom mellett. Elmentem a helyi bevásárlóközpontba, siettem is rendesen, ugyanis a mai napon hamar bezárnak az üzletek. Mikor beléptem az említett helyiségbe, láttam, ahogy az emberek egymás hegyén-hátán próbálnak mászkálni, de valahogy elég nehezen ment nekik a tömeg miatt. Akár a heringek. Kissé elrettentett ez a látvány, nem hittem volna, hogy mindenki az utolsó napra halogatja a vásárlást. Mivel tisztában voltam vele, hogy hatalmas lehet a sor, s innen csak órák múlva jutok csak ki, továbbálltam, s azt terveztem, hogy visszajövök zárás előtt egy órával, addigra már bizonyára csökken az emberek száma. Addig ellátogattam egy cukrászdába, mert én hülye elfelejtettem rendelni tortát és reménykedtem benne, hogy kapok egyet készen.
-Jó napot! –köszöntem, miközben beléptem, s a fűtött helyiségben lerántottam magamról a sapkámat. Kissé összekócolta göndör fürtjeimet, de ez most nem zavart.
-Jó napot! Mit adhatok? –köszönt vissza a pultos hölgy.
-Lehet kapni készen születésnapi tortát? –kérdeztem.
-Persze, de csak azok vannak, amiket ott lát. –mutatott a tortapult felé, ekkor odasétáltam és szemügyre vettem a csodálatos készítményeket. Egyik szebb volt, mint a másik. Elgondolkodtam azon, hogy vajon Louisnak melyik tetszett, s végül egy feketeerdő torta mellett tettem le a voksom. A hölgy betette egy dobozba, aztán kifizettem, majd távoztam. Hazamentem, hogy betegyem a hűtőbe, aztán indultam a bevásárlóközpont felé ismét, jó volt látni, hogy már jóval kevesebben vannak, de az időm is ugyanolyan kevés, hogy egy jó ajándékot válasszak neki, illetve kettőt. Bementem több üzletbe is körülnézni, de döntésképtelen voltam, közben folyamatosan az órámat lestem, nehogy bezárjon még a választásom előtt.
Végül vettem neki egy bögrét, ami a nevével volt ellátva, mondjuk, ezt kapja karácsonyra, a másik meg egy feliratos törölköző volt, amihez járt egy plüssmaci is, ami egy szívecskét tartott a kezében, úgy véltem, tökéletes lesz szülinapi ajándéknak. Vettem hozzá csomagolópapírt is, majd távoztam. Elmentem egy étterembe asztalt foglalni kettőnknek, utána haza. Feldíszítettem a házat, felállítottam a karácsonyfát. Ez lesz az első karácsonyom a szüleim nélkül, s elég nehezen egyeztek bele, de tudták, hogy nekem Louis mindennél fontosabb.

Eltelt néhány óra, már kezdett sötétedni, azonban még mindig csak négyet mutatott az óra, már türelmetlen voltam. Járkáltam fel-alá a lakásban, s folyamatosan az órára néztem, egyszerűen nem akart telni az idő, vagy csak nagyon lassan. Izgatottságomban nem igazán tudtam magammal mit kezdeni, időnként leültem a kanapéra, ha meg épp nem ültem, akkor meg járkáltam. Nem volt egy izgalmas program, az egyszer biztos. Megcsörrent a telefonom, rohantam is felvenni, mert az asztalon hagytam a készüléket. Izgatottan beleszóltam, mert a kijelzőn Louis képét mutatta.
-Boldog karácsonyt kívánok neked, szerelmem! –szólt bele édesen a telefonba, majdnem elolvadtam cuki kis vékonyka hangjától, automatikusan mosolyra állt a szám, szinte már vigyorogtam.
-Neked is szívem, de elfelejtetted, hogy a ma estét együtt töltjük? –kérdeztem lágy hangon, mert egy ilyen angyalkával csak így lehet beszélni.
-Dehogyis, már nagyon várom a hat órát, hogy találkozhassunk. –mondta, aztán elköszöntünk egymástól.
Louis szemszöge

Anya beleegyezett abba, hogy az estét Harryvel töltsem, ugyanis tudja, hogy mennyire szeretem, s meg is értette. Harry azt mondta, hogy meglepetéssel készült nekem, ami miatt már nagyon izgatott voltam. A mai napon elmentem ajándékot venni neki, de döntésképtelen voltam, ugyanis nekem sosem volt párkapcsolatom és teljesen tanácstalannak éreztem magam. Végül egy faliszőnyeget vettem neki, amin karácsonyi táj volt, magam sem tudtam, hogy miért pont ezt, egyszerűen megtetszett. Kicsit nagy volt, ezért valamivel nehezebb is volt hazavinnem, mivel gyalogoltam.

Kicsit elaludhattam, mert a csengetésre ébredtem fel, s mikor ránéztem a telefonom képernyőjére, már este hatot mutatott az idő. Szinte még félálomban volt, amikor kipattantam az ágyból, mert tudtam nagyon jól, hogy Harry volt az, s azt várja, hogy azonnal indulhassunk is, azonban ez teljesen lehetetlen volt, mert teljesen szét voltam csúszva. A hajam összevissza állt, a pólóm felcsúszott, a nadrágom ki volt kapcsolva és még lehetne sorolni. Mire elkezdtem volna készülődni, lenyomódott a kilincs, s Harry be is lépett rajta, aztán elnevette magát a látványom miatt.
-De cuki vagy! –tette a tenyerét a szája elé és diszkréten nevetett csak, én is elmosolyodtam.
-Most ébredtem fel. –válaszoltam neki vigyorogva, majd viccből hozzávágtam a párnámat. Ő visszaadta, aztán hátulról a derekamnál fogva megfogott, majd magához szorított, a kezét bedugta a pólóm alá és a hasamon pihentette. Megfordított, hogy megcsókolhasson, kicsit hosszúra sikeredett, azonban le kellett állítanom, mert akkor soha nem tudok elkészülődni.
-Bocsi, készülődnöm kell, mert soha sem fogunk elindulni. –mondtam, miközben zavarban voltam, fülig pirulhattam.
-Úgy imádom, amikor elpirulsz. –mondta, s ez csak jobban rásegített arra, hogy minél pirosabb legyen a fejem.
-Na jó, hagyd abba. Összeszedem magam, aztán indulhatunk. –mondtam, miközben kiszabadítottam magam a karjai közül, természetesen engedte, mivel leginkább az ő ötlete volt, hogy töltsük házon kívül a szentestét. A kérésemre elhagyta a szobát, én addig átöltöztem, illetve megfésülködtem, aztán indulhattunk is. Elköszöntem anyától, majd kiléptünk az ajtón, ekkor Harry szorosan megfogta a kezem, és semmi pénzért nem engedett volna el. Láttam a szemeiben a boldogságot, s én ugyanígy éreztem. Soha nem akartam őt elveszíteni, mert nélküle üresnek érezném magam. 

2014. november 16., vasárnap

11. rész - Sorsdöntő kérdés

Gyerekek, itt az új rész, köszönöm az új feliratkozót, ezért már 51 feliratkozó van. Nem fosom a szót, nem tudom mennyien fogjátok elolvasni, de nyilván nem kötelezek senkit, hogy hagyjon maga után nyomot, illetve visszajelezzen. Jó olvasást kívánok annak, aki még velem tart és elolvassa ezt a részt is.


Louis szemszöge

Valaki csöngetett, anya nyitott ajtót, de igazából nem is izgatott, hogy ki lehet az, ugyanis engem úgysem keres senki. Folytatom a szokásos bezárkózós életemet, azonban csak a ruhatáram cserélődött le. Úgy gondoltam, így lesz a legjobb, mert nem kell többet csalódnom és senki miatt szenvedni, ahogy most én is teszem Harry hiánya miatt, de bele kellett törődnöm, hogy csak egy kis lúzer vagyok hozzá képest, ezért se keres engem. Anya rontott be a szobámba, miközben a kedvenc könyvemet olvastam az ágyban.
-Louis, Harry keres téged. –mondta kedvesen, nekem meg leesett az állam a csodálkozástól. Pont rá gondoltam, s ekkor toppan be újra az életembe, eddig csak álmodoztam róla, de beteljesült, amiről szinte már le is mondtam. Ledobtam magamról a takarót, a könyvet becsuktam, majd az éjjeliszekrényre helyeztem, aztán kirohantam mezítláb az ajtó elő, s mikor megláttam, a nyakába borultam. Bizonyára meglepődhetett, mi se köszönés, se üdvözlés és semmi ilyesmi, de nem sokkal később viszonyozta is az ölelésem.
-Annyira boldog vagyok, hogy eljöttél. –mondtam a fülébe.
-Én úgy szintén, hogy így fogadtál. Komolyan féltem a reakciódtól, de kockáztatnom kellett. –mondta mélyen a szemembe nézve, kicsattant a boldogságtól hozzám hasonlóan.
-Én meg azt hittem, hogy már el is felejtettél és soha többé nem keresel fel. –vallottam be az igazat.
-Dehogyis, te buta. Nem mertem, ennyi volt az egész. De végül összeszedtem magam és itt vagyok. –közölte fülig érő mosollyal, közben megveregette a vállam szeretete jeléül.
-Megnyugodtam. –mondtam, aztán összekócolt, majd kinevetett, persze csak viccből.
-Nem is hívsz be? –kérdezte felháborodva, de természetesen ezt is elviccelte.
-Dehogynem, te kis buta. Érezd magad otthon. –beinvitáltam.
Ledobtuk magunkat a kanapéra, lassan anya is elvonult, hagyott minket, hogy kettesben lehessünk, illetve, hogy megbeszéljük egymás között a dolgokat. Egy darabig ültünk csendben egymás mellett, én a szőnyeget bámultam, majd egyszer csak Harry a kezét a combomra helyezte, ezért odafordítottam a fejem, hogy tudjam, mire készül.
-Olvastad a levelem, gondolom. –törte meg a csöndet, aminek nagyon örültem, mert szinte már kínos volt és nem mertem megszólalni, mert féltem, hogy esetleg rosszat mondok.
-Igen. –válaszoltam halkan lehajtott fejjel.
-Sikerült rendbe tenned a lelked?
-Igen és a családom elfogadott és ez a lényeg. –odabújtam hozzá, most ez esett jól, egy kis szeretet. Végre érzem, hogy valaki őszintén szeret.
-Ennek örülök. Leszel a barátom? –nézett mélyen a szemeimbe, én kissé ledöbbentem ezen a kérdésen, hirtelen levegőt sem kaptam, nem hogy még válaszoljak. –Nem muszáj rögtön válaszolnod. –tette hozzá, ekkor meg is könnyebbültem, valóban szükségem volt gondolkodási időre.
-Köszönöm. –mondtam halkan, aztán a vállára döntöttem a fejemet és lehunytam a szemem. Nem sokkal később egy ölelést éreztem a nyakamon, ijedtemben kissé összerezzentem, de viszonylag hamar kapcsoltam, hogy ez csak Harry és nem akar megfojtani senki sem. Megnyugodtam és a kezére helyeztem a sajátom.
-Jól vagy? –puszilt bele a hajamba, s bólogattam.

Harry szemszöge

Nagy kő esett le a szívemről, amikor Louis örült nekem, illetve beengedett a lakásában. Elöntött a boldogság, amikor nagyon közel éreztem magam, s egy kanapén ültünk egymásnak préselődve. A vállamra hajtotta a fejét, ekkor különösen kirázott a hideg, belepusziltam a hajába, aztán beletúrtam. Egy darabig ebben a pózban voltunk, majd tizenöt perc után azt veszem észre, hogy Louis elaludt, ekkor végigsimítottam az arcát, öröm volt így nézni őt, annyira édesen szundított, akár egy kismacska. Én is hátradöntöttem a fejem, lehunytam a szemeit és álomba merültem. Nem tudom mennyi ideje aludhattunk már, de egy ajtócsapkodásra riadtam fel, s oda is néztem. Ekkor tudatosult bennem, hogy a huzat volt a tettes, erre Louis is felébredt.
-Mi történt? –kérdezte kómásan, ahogy elnéztem, hirtelen azt sem tudta, hogy hol van, mi történik, milyen nap van, illetve hány óra.
-Semmi, csak a huzat becsapta az ajtót, ne ijedj meg. –öleltem magamhoz, de ő már fel akart kelni, azonban nem ment neki azonnal. Nyújtózott egyet, aztán elbambult egy kicsit.
-Ideje kelni. –jelentettem ki, aztán fel is pattantam a kanapéról. Nem sokkal később ő is követett engem, aztán észrevettem, hogy jobboldalt kicsit elaludta a haját, ezért felállt neki. Nevetésben törtem ki, miközben őt lestem, azonban nem értette a reakciómat. Végigmérte magát, majd így szólt.
-Ilyen vicces vagyok? –csodálkozva kérdezte, én meg csak folytattam a hahotázást.
-Nézz a tükörbe és megtudod. –mondtam neki még mindig nevetve. Ekkor felállt és beállt a tükör elé.
-Basszus, a hajam. –kiáltott fel, én meg már fulladoztam szó szerint. Megpróbáltam magam leállítani, mert ennek akár rossz vége is lehet.

Hetek teltek el, amióta váratlanul meglátogattam Louist, s azóta sem adott választ, hogy szeretne-e a barátom lenni, gondolkodási időt kér, én meg nem szerettem volna megsürgetni. Azonban belül igenis türelmetlen voltam, féltem az esetleges elutasítástól, mégis éreztem, hogy igent fog mondani, ugyanis látszik rajta, hogy szeret és odavan értem, csak még bizonytalan nagyon. Ahogy elnézem rajta, fontos számára a külvilág véleménye, s most, hogy sikerült megváltoznia, nagyon is be akar illeszkedni a többiek közé. Hiába mondom neki, hogy legyen önmaga, mert annál jobban nem is tehetne saját magával, arra az volt a válasz, hogy régen olyan volt, csak akkor senki sem fogadta el. Most meg mindenkinek meg akar felelni és félek, hogy ebbe belebetegszik. Előző nap kicsit megsürgettem, ekkor azt mondta, hogy mára ad választ, ezért ma reggel kicsit korábban keltem a kelleténél. Igen, az izgatottság miatt nem tudtam tovább aludni, feleslegesnek tartottam fetrengeni, ezért felhívtam Louist, hogy nem baj, ha kicsit korábban érek oda a megbeszéltnél. Persze, hogy beleegyezett, ezért reggeli után indultam is. Amúgy közbe hazamentem, mivel nem ugyanabban a városban élünk, de tegnap eljöttem és az egyik barátomnál szálltam meg.
-Szia, Louis! –köszöntem neki, ő pedig beengedett a házába. Besétáltunk, s mikor beléptem, ekkor süti illat csapta meg az orromat. –Hmmm…mi ez a jó illat? –kérdeztem rá, miközben nagyokat szippantottam be a levegőből.
-Meglepetéssel készültem neked. –mondta vigyorogva, majd bement a konyhába. Ki is találom: süteményt sütött nekem, amire már nagyon kíváncsi voltam. Nem sokára egy nagy tányér süteménnyel jelent meg, ha jól látom, ez almás pite.
-Még forró. –mondta, aztán a földre nézte és elpirult. Elnevette magát. Én vettem belőle egyet, majd a számhoz emeltem, hogy beleharapjak egyet, azonban előtte meg kellett fújnom. Valóban ebben a pillanatban emelhette ki a sütőből.
-Na, milyen? –kérdezte izgatottan, láttam rajta, hogy számít neki az én véleményem, ezért biztosan mindent beleadott. Ejtettem egy harapást a kezemben lévő süteménybe, majd szólásra nyitottam a számat.
-Isteni! –kiáltottam, azonban már nem mertem teljesen őszinte véleményt mondani róla, ugyanis nagyon édes volt.
-Köszönöm! Teljesen egyedül csináltam. –büszkélkedett.
-Nagyon ügyes vagy. –simogattam meg a fejét, s ez látszólag nagyon jól esett neki, hozzám bújt, akár egy kiscica, én meg magamhoz öleltem és folyatattam a süteményevést.
-Te nem eszel belőle? –kérdeztem rá, miközben a tálra tekintettem.
-De. Miért ne? Legalább megtudom, hogy mire vagyok képes. –mondta nevetve, majd elvett egyet és beleharapott. Figyeltem az arcát, mert kíváncsi voltam a reakciójára.
-Túl sok a cukor. –ismerte el.
-Akartam pedig mondani. –szólaltam meg. –Csak nem akartam elvenni a kedved. –fejeztem be a mondandómat.
-Pedig a legfontosabb az őszinteség. Legközelebb akkor kevesebb cukrot kell beletennem. –elnevette magát, de közben láttam rajta, hogy olyan vörös a feje, mint a ráknak, pedig semmi oka nem volt rá.
-Ennyire zavarba jöttél? –kérdeztem mosolyogva, miközben beletúrtam a hajába, ezzel kicsit összekócolva őt. Természetesen hagyta, sőt élvezte is, hogy ezt teszem vele.
-Nem is jöttem zavarba! –olyan volt, mint egy kisgyerek, azért automatikusan is mosolyra állt a szám és vigyorognom kellett. Istenem, olyan aranyos, amikor a társaságomban van, ezért késztetést éreztem, hogy folyamatosan babusgassam.
-Te kis cuki! –nyomtam egy cuppanós puszit az arcára, ekkor összehúzta a vállait, én meg csak jobban magamhoz szorítottam.
-Ne csináld már! –kérte elfojtott hangon, muszáj volt még vele egy kicsit még cicáznom, ki tud egy ilyen kis drágaságnak ellenállni.
-Miért ne? –még jobban összekócoltam szegényt, igazán ráfért volna már egy fésülködés. –Menj és fésülködj meg, mert komolyan el kell beszélgetnünk. –utasítottam, a mosoly egy másodperc alatt eltűnt az arcomról és nagyon komolyan néztem rá. Ő is ugyanúgy tett, de láttam a szemeiben az ijedséget, pedig nem ezt akartam elérni. Bizonyára tudja, miről van szó, ugyanis ma kell választ adnia és biztos voltam benne, hogy nem felejtette el. Remélem, hogy nem fog visszautasítani, ugyanis nem azt adja tudtomra, hogy nem kíváncsi rám és takarodjak, hanem pont az ellenkezőjét. Elment a fürdőszobába, megfésülködött, aztán normális frizurával tért vissza a nappaliba.
-Akkor térjünk a lényegre, Louis! –fogtam meg a vállait és szembe állítottam magammal. –Leszel a barátom? –néztem mélyen kék szemeibe.

2014. november 8., szombat

10. rész - Meglepetés

Sok idő után meghoztam az új részt. Eleinte úgy voltam vele, hogy abbahagyom, mert senkit sem érdekel, de lehatároztam magam, hogy nem foglalkozom a csicskákkal mivel csak magamnak írok. Nem jön egy komment se és egy db pipa se? KURVÁRA LESZAROM ÉN MAGAMNAK ÍROK ÉS KÉSZ ÉS NEM AZÉRT, HOGY LEGYEN 100 KOMMENTEM ÉS AZ SE ÉRDEKEL, HA SENKIT SEM ÉRDEKELNEK A BLOGJAIM, ÉN AKKOR IS ÍRNI FOGOM. ÉRTVE VAGYOK? HIÁBA AKARJÁTOK AZT HOGY HAGYJAM ABBA MERT UTÁLTOK, NEM FOG SIKERÜLNI, NEM ADOM MEG NEKTEK EZT AZ ÖRÖMÖT ÉS A TÖBBI MÁR NEM ÉRDEKEL. 
Mondanám, hogy jó olvasást, de tudom, hogy sokan utáltok, s emiatt el se olvassátok. Ja és köszönöm a +2 feliratkozót, ezért már 50 feliratkozó van. Emiatt reménykedem abban, hogy lesz aki elolvassa és hagy maga után nyomot. 


Louis szemszöge

Amikor megérkeztünk, anya kiürítette a postaládát, aztán egy levelet a kezembe nyomott, ami azt jelentette, hogy nekem címezték. Nem értettem, mégis ki az, aki kíváncsi itt rám és levelet ír nekem, s mikor eljutottam odáig, hogy megnézzem a feladót, akkor tudatosult bennem, hogy nincs odaírva, vagyis nem akarja felfedni a kilétét. Még jobban kíváncsivá tett, késztetést éreztem, hogy széttépjem a borítékot, azonban meg kellett várnom, amíg beérünk, mert anya arra tanított, hogy csak bent szabad felbontani a leveleket. A nappaliban eldobtam a táskámat, s azonnal feltéptem a borítékot, majd szétnyitottam a lapot.

„Szia, Louis! Nehogy azt hidd, hogy megszabadultál tőlem, ugyanis imádlak, és tudom, hogy te is így érzel irántam. Pontosan tudom, mi zajlik le benned, mert pár éve én is pont ugyanezt éltem át, amit most te. Szégyelltem magam, amiért a fiúkhoz vonzódom és elakartam fojtani magamban, miközben lányokat erőltettem magamra. Szerettek engem, azonban kínszenvedés volt velük lenni, kényszernek éreztem, s legszívesebben elsüllyedtem volna a föld alá. Hónapokig szenvedtem, sőt majdnem egy évig, szörnyű napokat éltem meg, senkinek sem mertem erről beszélni, mert féltem, hogy elítélnek, megbélyegeznek, illetve attól, hogy kitagad a családom. Látták rajtam, hogy valami nyomja a lelkem, de még harapófogóval sem tudták volna kihúzni belőlem. Végül megtörtem, és nem bírtam magamban tartani, vettem a bátorságot és anyával megbeszéltem a dolgokat. Végig remegett minden porcikám, miközben minden érzésemről beszámoltam neki, de nagyon megértő volt és sajnálta, hogy ilyen szenvedést okozott ez nekem, illetve, hogy elfojtottam magamba. A családom elfogadott, bár volt pár barátom, akik cserben hagytak, de elkönyveltem magamnak, hogy ők sosem voltak igaz barátok. Az igaz barátok azok, akik mindig melletted állnak és támogatnak, történjen jó vagy akár rossz dolog. Azért is írtam neked ezt a levelet, hogy megkönnyítsem a dolgod, beszélj valakivel, akiben megbízom, és hidd el, megfogsz könnyebbülni. Ha a családod mégis kitagadna, akkor hozzám bármikor fordulhatsz, én melletted leszek mindenben, rám számíthatsz! Tudom, nagyon nehéz ez, de meg kell küzdened vele, különben egész életedben szenvedni fogsz, s gondolom, nem akarod azt, te is megérdemled a boldogságot, jogodban áll neked is boldognak lenni, tehát kitartást.

                                                                                                                        Harry”
Nagyon meghatott a levele, elsírtam magam, azonban nem akartam, hogy bárki is észrevegye. Letettem a papírt az asztalra, de előtte visszatettem a borítékba, aztán elvonultam a szobámba egy kicsit szenvedni. Rengeteget sírtam, egyszerűen nem találtam a helyemet, egy nagy senkinek éreztem magam, aki meg akar halni, azonban az öngyilkossághoz nem volt bátorságom. Elhatároztam, hogy megfogadom Harry tanácsait, beszélni fogok anyával és elmondok neki mindent, elsősorban azt, hogy szerelmes vagyok Harrybe és már le is feküdtem vele, meg azt, hogy ő volt nekem az első, bár semmire sem emlékszem belőle. Összeszedtem magam, majd felálltam, aztán az ajtó felé vettem az irányt, s mikor már majdnem ott voltam, akkor nyílt ki. Mivel befele nyílik, ezért majdnem fejbevágott vele az illető, aki nem más volt, mint anya, kezében egy papírt tartott.
-A frászt hoztad rám, anya! Amúgy is beszélni akartam veled valami nagyon fontos dologról.  –mondtam félénken.
-Nekem is beszédem van veled. Nagyon fontos dologról lenne szó, tehát most meghallgatsz. –közölte szigorúan, miközben a papírra mutogatott, ezért már tudtam, hogy a tartalmáról lesz szó és kapizsgálja, hogy mi nyomja a lelkem már hetek óta. Nagyszerű, mert így talán könnyebb lesz róla beszélni.
-Oké. Látom, megtaláltad Harry levelét, amit véletlenül a nappaliban hagytam. –lehajtottam a fejem, közben a szőnyeget bámultam. Kínos csend következett, arra vártam, hogy anya törje meg, ami meg is történt, ezért kicsit megkönnyebbültem.
-Miért nem mondtad el? Annyira sejtettem, hogy többet érzel Harry iránt, de mégsem akartam felhozni, mert féltem, hogy talán tévedek, és akkor rosszul esne neked. –mondta, s eléggé meg is lepett ezzel a mondatával. Ránéztem, de semmit sem tudtam ehhez hozzáfűzni, annyira le voltam blokkolva.
-Most ki fogsz tagadni? –kérdeztem halkan és remegve, majdnem elsírtam magam, de nagy nehezen visszafojtottam, megpróbáltam úgy, hogy anya ezt ne vegye észre, egyelőre sikerült is.
-Hogy gondolod ezt? Akármilyen is vagy, én mindig szeretni foglak és melletted fogok állni. –átölelt szorosan, s én meg elsírtam magam.

Eltelt egy hét és már sokkal jobban éreztem magam, amiért már anya is tud róla, sőt a családom többi tagja is, barátaim viszont nincsenek, ezért miattuk nem kell aggódnom. Mindig Harryre gondoltam, a telefonszámán kívül más elérhetősége nem volt meg nekem, sokszor éreztem késztetést arra, hogy felhívjam, de valahogy nem volt hozzá bátorságom, pedig bátorított, hogy nyugodtan felkereshetem őt akkor is, ha baj van. Bár az már nem volt, félig megoldódott a problémám. Sőt még a régimódi nagymamám is elfogadta, hiszen én vagyok az egyetlen unokája. Végül nem hívtam fel, de már kezdtem őrlődni a hiánya miatt.

Harry szemszöge

Egy hét telt el a levelem feladása óta, azóta már biztos, hogy megkapta, s el is olvasta. Direkt azért nem írtam rá a nevem, mint feladó, mert akkor meglett volna annak az esélye, hogy olvasatlanul a szemétbe vágja, ezt viszont nem szerettem volna, emiatt szinte biztos voltam benne, hogy elolvasta. Szeret engem, s ezt nem tudja titkolni, ugyanis Louis számomra olyan, mint egy nyitott könyv, a legkisebb apróság is meglátszik rajta, hiába próbálja titkolni. Hát ő ilyen, emiatt kissé könnyű kiismerni és ez az előnyömre válhat, persze ezt nem rosszindulatból mondom. Többször is elgondolkoztam azon, hogy felhívom, de nem volt bátorságom hozzá, illetve legjobbnak láttam, ha adok neki egy kis időt, mire feldolgozza ezt az egészet, és végre elfogadja saját magát, utána meg boldogan élhetünk együtt, mert onnantól kezdve minket senki és semmi sem választhat majd el.

Eltelt két hónap, s beköszöntött az ősz. Louis felől semmit sem hallottam, nem kerestem fel, és ő sem engem. Kezdtem bizonytalan lenni, talán már nem érdeklem őt és hallani sem akar felőle, bizonyára megtalálta valaki más személyében a boldogságot. Mikor erre gondoltam, összeszorult a szívem és sírni lett volna a kedvem, de olyankor rögtön eltereltem a figyelmem valami másra. Azóta megismertem Liam egyik haverját, Zaynt, jó sokat buliztunk vele is, befogadtuk a bandába, szerencsére jól érezte magát velünk és viszonylag hamar be is illeszkedett.
-Szerintetek mi lehet Louissal? –törtem meg a csendet a haveri társaságban, épp Liaméknál voltunk és azon gondolkoztunk, hogy milyen filmet nézzünk meg, azonban egy idő után beállt a csend, mivel nem tudtunk megegyezni. A többiek értetlenül néztek rám, ugyanis a fél társaság már nem is biztos, hogy emlékszik rá.
-Ez most hogy jött ide? –kérdezte Liam, s kissé mérgesen nézett rám.
-Most mi a baj? Én még mindig nem felejtettem el. –mondtam csillogó szemekkel, a remény még élt bennem.
-De ő már igen. –mondta határozottan, s ez nagyon nem tetszett nekem.
-Miből gondolod? Csak szenved.
-Már rég felhívott volna és mivel te se kerested őt, azt hiszi, hogy már nem foglalkozol vele, ezért annyiban hagyja. –lehet benne igazság, fel kellett volna hívnom, de már késő. Mi lesz, ha elutasít? Mi van, ha már emlékszik rám, ha mégis, akkor csak megjátssza azt? Ezek miatt nem mertem felkeresni, de nem halogathatom tovább, mert annál rosszabb lesz csak. Sürgősen meg kell tennem.
Este, mikor hazamentem, egészvégig ezen gondolkoztam, miközben a telefonomat a kezemben tartottam. Innentől kezdve már semmi sem terelte el a figyelmem, mert egyszerűen képtelen voltam bármi másra is koncentrálni. Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy meglátogatom személyesen minden szó nélkül, s viszek ajándékot is. Tudtam már a címét, a telefonszáma alapján már rég kiderítettem, különben a levelet sem tudtam volna neki elküldeni. Írtam a haveroknak, hogy holnap nem érek rá, mert van egy pár elintézni valóm, konkrétat nem mondtam nekik, nem biztos, hogy jó néven vennék, hogy Louis miatt nem veszek részt a programokon. Megnéztem mikor megy Doncasterbe vonat, mivel Louis ott él, aztán kikapcsoltam a gépet és elmentem aludni, mert a reggel kilenckor indulóval terveztem elmenni, tehát korán kell kelnem. Nyolckor sikerült is elindulnom, körülbelül egy fél óra, mire kiérek a pályaudvarra. Megvettem a jegyet, és mivel már bent állt a vonatom, fel is szálltam rá, elfoglaltam egy helyet, aztán elővettem a telefonomat, bedugtam a fülesem, majd elmerengtem a gondolataimban.
Amikor megérkeztem, egy boltot kerestem, ahol megfelelő ajándékot tudok beszerezni Louis számára, ennyit biztosan megérdemel, főleg, ha még meg is lepem őt a személyemmel. Nem tudom, mit fog hozzám szólni, de meg kellett kockáztatnom, különben sosem tudom meg az igazat. Egy plüssmacit vettem neki, ami a kezében egy szívecskét tartott, benne ez a felirat volt látható: „I Love You!”
Megkértem az eladót, hogy csomagolja be egy szép csomagolóanyagba, megtette, de nekem kellett kiválasztanom, s természetesen egy szívecskés csomagolópapírra esett a választásom. Fizettem, majd elhagytam a boltot, aztán megkerestem Louis házát, viszonylag hamar sikerült is odatalálnom. Vettem egy nagy levegőt, mielőtt becsöngettem, nagy nehezen le is nyomtam, ami megszólalt odabent. Türelmetlenül vártam, majd az anyukája jött ki, nekem meg még hevesebben vert a szívem. Láttam az arcán a meglepettséget.
-Hát te? –már alig kapott levegőt.
-Louishoz jöttem. Láthatom? –kérdeztem félénken, miközben próbáltam egy nagy mosolyt ráerőltetni az arcomra. Féltem, hogy el fog küldeni, de szerencsére nem így lett.
-Megyek és szólok neki. –mondta kedvesen, ezután bement, hogy értesítse őt az ittlétemről.